Bejegyzés kép

Előbb egy összeállítás a „bűzös diktatúrákról”:

„Az amerikai titkosszolgálatok széles körben figyelik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységét az Egyesült Államokban és világszerte.” (Edward Snowden)

„Újságírókat figyelt meg a brit titkosszolgálat”

„Az új-zélandi kormány is kémkedett saját állampolgárai után”

„A Deutsche Telekom ügyfeleit is lehallgatta az NSA”

„Az USA lehallgatta Merkelt, Merkel meg lehallgatta Sarkozyt”

„A német hírszerzés Hillary Clinton telefonját is lehallgatta”

„A dán titkosszolgálat 2012 és 2014 között segítséget nyújtott az Egyesült Államoknak, hogy kémkedni tudjon egyes csúcspolitikusok, így többek között Angela Merkel után.”

Fenti kis összeállítás kizárólag a 444 szalagcímeiből áll 2013 és 2021 között, nehogy véletlenül elfogultsággal legyünk megvádolva, másrészt mégiscsak a 444 volt Soros és a CIA felkent magyarországi lerakata egészen a mostani „botrányig”, ám most a Telex vette át a stafétát. (Nyilván nem a 444 hazaárulási hajlandóságával volt a baj, az konstans, valami mást ronthattak el…)

Mindenesetre ebből a listából kirajzolódik azoknak a „bűzös diktatúráknak” a sora, amelyekkel most Karácsony szerint egy társaságba kerültünk.

Amit pedig még érdemes feleleveníteni: a rendszerváltás óta Magyarországon egy alkalommal élt vissza hatalmával a titkosszolgálat, illetve egy alkalommal történt hazaárulás e szervezet részéről, mindkét eset a Gyurcsány-kormányhoz kötődik. Egyfelől Szilvásy György, Gyurcsány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere engedte be az orosz titkosszolgálatot a magyar titkosszolgálat szíve közepébe adatokat gyűjteni, másfelől arról az egészen példátlan ügyről van szó, melynek során Laborc Sándor, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati főnöke, valamint Portik Tamás, a rendszerváltás utáni alvilág egyik legveszélyesebb maffiózója egyeztet egy budapesti étteremben arról, miképpen kellene ellenzéki politikusokat megfigyelni, lejáratni, csapdába csalni és ellehetetleníteni annak érdekében, hogy a baloldal maradjon hatalmon 2010 után is. Mint Portik megfogalmazza Laborcnak a lényeget, „én mindenben együttműködök, amit önök mondanak, én bármit 150 százalékig elhatároztam, régóta a lelkemben, meg a szívemben. Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg.”

Ellentétben a mostani „botránnyal” ez nem holmi feltételezés vagy titkosszolgálati lejárató akció, erről hangfelvétel áll rendelkezésre.

S akkor nézzük ezt a „Pegasus-botrányt”!

1. Amennyiben az izraeli titkosszolgálat Pegasus nevű kémprogramját egy „nemzetközi újságíróhálózat” fel tudja göngyölíteni, mert az „nyomokat hagy maga után”, akkor itt az idő egy nagy rozsdás lakatot tenni a Moszad kapujára, és a Moszad ügynökei, fejlesztőmérnökei, informatikus szakemberei elmehetnek fánkot árulni az eilati strandra.

2. Ha a magyar kormány legnagyobb és legveszélyesebb ellensége a Panyi Szabolcs, a Chikán Attila, a félhülye (vagy tán egészen az?) kis Simicska, a Varga Zoltán meg valami genderszakos seggfej a CEU-ról, akkor a hazai ellenzék nagy bajban van. (Vö.: Hát Bástya elvtársat már le sem akarják hallgatni? Hát Bástya elvtárs már szart ér?)

2.1 alpont: Amennyiben Panyi, Chikán, az Egyesült Államokban élő Simicska gyerek, a Varga meg a genderszakos korunk hőse valamelyik külföldi titkosszolgálat beütött embere, akkor ismét más a helyzet…

3. Az elmúlt hónapok fejleményei:

– Magyarország továbbra sem hajlandó migránsokat befogadni.

– Magyarország ellenállva a nyugati világ ma már talán legerősebb és legbefolyásosabb lobbijának, az LMBTQ-lobbinak, törvényben védi a kiskorúakat ezek propagandájától, és kitiltotta „érzékenyítőprogramjaikat” és aktivistáikat az iskolákból.

– Mark Rutte hetekkel ezelőtt kiadta a jelszót: „Magyarországot térdre kell kényszeríteni!”.

– Izraelben a magyar kormánnyal és személy szerint Orbán Viktorral kiváló kapcsolatokat ápoló, nemzeti Netanjahu-kormányt leváltja egy – fogalmazzunk így – kevésbé nemzeti és az új, amerikai adminisztrációval jó kapcsolatokat építeni kívánó kormány.

– Mindezek után – láss csodát! – egyszer csak megjelenik a nemzetközi Soros-hálózatnál a Moszad egyik lerakatának, a „legmodernebb” és „lenyomozhatatlan” Pegasusnak az állítólagos lehallgatási listája, rajta 50 ezer telefonszámmal, amelyek több mint ötven országból származnak. Valamilyen oknál fogva a „botrány” kirobbantói eleddig Magyarországon kívül Azerbajdzsánt meg Bahreint meg az Egyesült Arab Emírségeket nevezik meg – vajon melyik lehet a további 45-47 érintett ország?

– Brüsszel egyszerre mindjárt két kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen.

– Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó helyreállítási alap pénzeit.

– Brüsszel éppen a hétvégén kirobbantott „lehallgatási botrányt” követő hétfőn hozza nyilvánosságra a „jogállami jelentését”, s láss csodát: már hevesen hivatkoznak erre a bizonyos „Pegasus-botrányra”.

4. Aki mindebből nem tudta összerakni ennek a külföldi titkosszolgálati akciónak (a háttérben Soros összes NGO-ja és nemzetközi médiahálózata muzsikál!) a valódi okát, célját és szándékát, annak segítünk:

Amennyiben Magyarországon az immáron összefogott moslékkoalíció negyedszer is elveszíti a választásokat, akkor elfogy a türelem, és legfőképpen elfogy a pénz is. Akkor ezeket többé sem Soros, sem a CIA, sem Brüsszel, sem a többi idegen érdekeltségű titkosszolgálat és NGO és kormányzat nem fogja finanszírozni.

Most még finanszírozza.

És Soros és a CIA ezzel a „lehallgatási üggyel” berúgta a választási kampányt; ugyanis pontosan tudják mindannyian: Ez a harc lesz a végső!

És ez a végső harc bármennyit megér most még – értsd: bármennyi pénzt és bármennyi becstelenséget és aljasságot. Mert ha elbuknak, akkor a végén még Orbán tényleg tető alá hozza a V4-ek szoros szövetségét – hogy ne mondjam: unióját –, netán kiegészítve a Balkánnal és a Baltikummal, esetleg a még nem teljesen elveszett Olaszországgal és Ausztriával, és akkor a normalitás világának és a normalitás embereinek lesz nemcsak erős és megkerülhetetlen képviselete, de lesz példája is.

Ez az, amit bárhogyan meg kell akadályozniuk ezeknek a gazembereknek.

És ez az, amit nekünk is szem előtt kell tartanunk. Úgyhogy valószínűnek tartom, az október 23-i Békemenet az Egyesült Államok nagykövetségénél fog gyülekezni. Majd beüzenünk oda is, induláskor, hogy hallják és tudják: mi is tudjuk, ki hallgat le itt kicsodát valójában, és kik az igazi gazemberek, kik az ellenségek.

Ez a harc lesz a végső! Készüljetek!

A cikk a magyarnemzet.hu-n olvasható.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/ez-a-harc-lesz-a-vegso-10102412

Következő
Karikó Katalin mRNS-t tartalmazó vakcinát ajánl a Szputnyik és az Astrazeneca után harmadik oltásnak