Bejegyzés kép
Háromnapos NATO csúcs kezdődött Madridban, az ülésen Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli. Jens Stoltenberg főtitkár tegnap este bejelentette: Törökország beleegyezett, hogy Svédország és Finnország csatlakozzon a NATO-hoz. A két ország várhatóan már ma megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia. A találkozón dönthetnek egy Ukrajnát támogató csomagról is – számolt be az M1 Híradó.

Az M1 tudósítója Madridból jelentkezve elmondta: Úgy tűnik, hogy egyetértés lesz a NATO-csúcson, hiszen Törökország elállt a svéd és a finn tagság vétójától.

A fő téma ma és holnap is az ukrajnai háború, állítólag Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is bejelentkezik majd online. A NATO céljai között szerepel a szövetség keleti szárnyának megerősítése mintegy 300 ezer katonával, ami az eddigi jelenlét nyolcszorosát jelenti.

Napirenden van még egy új védelmi stratégia kialakítása Ausztráliával és Új-Zélanddal, de Japán és Dél-Korea is képviselteti magát a csúcstalálkozón. A NATO mindemellett mindenképp szeretné saját hatáskörébe vonni a sarkköri hajózási útvonalakat, amelyek a jégsapkák olvadásával kialakulhatnak. Ezek az útvonalak stratégiai fontossággal bírhatnak a jövőben.

Szó lesz továbbá a migránsválságról és annak kezeléséről is a melillai ostrom kapcsán, amikor a migránsok ostrom alá vették a spanyol határt.

 

A NATO-csúcson az Orbán Viktor által képviselendő álláspont szerint Magyarország az ukrajnai háború eszkalációja helyett a béke érdekében tett erőfeszítéseket támogatja.

Gyors fegyverszünet és béketárgyalások: ez a recept az Európát sújtó háborús infláció és a küszöbön álló háborús gazdasági válság ellen – ismertette Havasi Bertalan.

Havasi Bertalan azt is közölte, hogy Orbán Viktor a csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt tárgyalt Andres Pastranával, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnökével.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Nem támogatunk egyetlen olyan javaslatot sem, amely belesodorhatja a NATO-t és Magyarországot a háborús konfliktusba,

hiszen ez egy orosz-ukrán háború, a NATO pedig egy védelmi szövetség.

Magyarország minden olyan javaslatot támogat, amely a békét segíti elő – ezt Szijjártó Péter mondta Madridban. A miniszter hangsúlyozta: minél tovább tart a háború, annál nehezebb lesz az energiaellátási és gazdasági kihívásokat kezelni, ezért Magyarországnak az az érdeke, hogy minél előbb béke legyen. A tárcavezető hozzátette: a következő napokban a NATO új stratégiai koncepciójáról is tárgyalnak majd.

„Ezért mi itt a következő három nap során minden olyan javaslatot támogatni fogunk, amely a békét segíti elő. A mi nemzeti érdekünk az, hogy a háború ne eszkalálódhasson, a háború ne terjedhessen túl Ukrajna határain, hogy a háború minél előbb érjen véget. Ehhez arra van szükség, hogy

ne fordulhasson elő közvetlen konfrontáció a NATO és az oroszok között.

A következő három nap vitái tehát az Ukrajnában zajló háborúról, a NATO új stratégiai koncepciójáról fognak szólni” – fogalmazott Szijjártó.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/kulfold/cikk/2022/06/29/a-haboru-mellett-a-migransvalsag-es-uj-strategiai-kapcsolatok-is-napirendre-kerulnek-a-nato-csucson

Következő
Novák Katalin: Mindent megteszünk azért, hogy a háború a határainkon kívül maradjon