Bejegyzés kép

Kaposváron délelőtt 9 órakor zászlófelvonással veszi kezdetét a programkavalkád, tíz perccel később pedig ünnepi szentmisével folytatódik, amelyet Varga László megyés püspök celebrál.

Tíz órától aztán ünnepi műsort ad a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar, itt mond köszöntőt Szita Károly polgármester is.

A Városligetben 14 órakor kezdődnek a programok, többek között játszóház, akadálypálya, elektromos kisautók várják a kicsiket, a nagyszínpadon pedig zenekarok szórakoztatják a közönséget.

A TŰZIJÁTÉK 21:30-KOR KEZDŐDIK

előtte pedig a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar lép fel.

Átadják a Vár parkot

Az egykori Nostra területe az elmúlt évben teljesen megújult. A nagyközönség augusztus 20-án veheti birtokba a családbaráttá alakított parkot.

A 14 órai „kapunyitást” követően a Fekete Hollók rendje várja a középkori élet iránt érdkelődőket fegyver- és viseletbmutatóval, valamint lovagi hétpróbával.

Mindeközben 16 órai kezdéssel a megyei múzeum Fő utcai épületében Molnár István régész „Hová tűnt a kaposvári vár?” címmel tart foglalkozásokat, amik aztán a Vár parkban folytatódnak.

A múzuem régésze egyébként úgynevezett vezetett sétákat is tart a vár romjainál 10:30-kor, 14 órakor és 17:30-kor.

A VÁR PARK HIVATALOS ÁTADÓJA 17 ÓRAKOR KEZDŐDIK,

utána pedig a kivitelező egy séta keretében mutatja be a helyszín új funkcióit.

Ezen kívül lesz még egy csomó minden, a részleteket az alábbi plakátokon találja:

A cikk a kaposvarmost.hu-n olvasható.
Következő
Nekünk a Balaton a Riviéra