Bejegyzés kép

Milos Zeman egy interjúban elmondta, hogy egyetért a magyar pedofiltörvénnyel. Többek között a nemváltó műtétekről és a genderideológiáról is kifejtette véleményét.

A cseh államfő így fogalmazott:

Aki nemváltoztató műtéten esik át, az saját magával szemben követ el bűncselekményt. A nemváltoztatás öncsonkítás, amúgy is egy rendkívül kockázatos műtét, és számomra ezek a transznemű emberek visszataszítóak.”

 

Szerinte

a magyar pedofiltörvény a gyermekek védelmét szolgálja, megakadályozva, hogy az iskolákban genderideológiai alapon manipulálják őket”.

Kijelentette, egyetért Orbán Viktorral, hogy a gyerekek szexuális nevelését a szülőkre kell bízni.

Zeman elmondta az interjúban, hogy nem támogatja a feminista, a #metoo mozgalmakat és a Prága Pride-ot.

A pedofiltörvény miatt egyébként az EU tagállamainak több mint fele elítélte Magyarországot. A cseh államfő viszont úgy véli, hogy egy ilyen nyilatkozat már a mások belügyeibe való beavatkozásnak számít.

A cikk a 888.hu-n olvasható.

https://888.hu/ketharmad/a-cseh-allamfo-kiallt-a-pedofil-torveny-mellett-4322659/?fbclid=IwAR0cuoKKpnhXMzUrmr4b6lIXIPcsloqP34iizbKtL-BZpJTkaJP3qXEEqSQ

Következő
Orbán Viktort választanák kormányfőnek a magyarok a Nézőpont Intézet felmérése alapján