Bejegyzés kép

Az új év újabb nyugdíjemelést hozott. Január 1-jétől újabb 15 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Ez átlagnyugdíjnál havi 27 120, illetve a 13. havi nyugdíjat is figyelembe véve évi 352 560 forintos emelést jelent.

A mostani emeléssel megelőlegezzük az idénre becsült inflációt, ami a háború és a brüsszeli szankciók miatt jóval magasabb, mint az előző években volt. Ennek az az oka, hogy a brüsszeli szankciók felhajtják az inflációt és ezzel együtt egész Európában nőnek az energia- és élelmiszerárak. Ha a becsültnél magasabb lenne a valós infláció, akkor – ahogyan tavaly is megtettük – idén is ki fogjuk egészíteni a nyugdíjakat.

A nyugdíjasok megélhetését nemcsak a szankciós inflációt követő nyugdíjjal, hanem az élelmiszerár-stopokkal és a rezsicsökkentéssel is segítjük.

A magyar rezsicsökkentés Európában egyedülálló, nélküle a gázért és az áramért a többszörösét kellene fizetni az időseknek is. A rezsicsökkentés fenntartásának köszönhetően a magyar családok és nyugdíjasok legalább 181 ezer forintos támogatást kapnak a kormánytól minden egyes hónapban.

A szankciós áremelkedésektől az élelmiszerár-stoppal védjük a nyugdíjasokat, amit április végig fenntartunk.

Gelencsér Attila

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője

Következő
Korlátozás nélkül használhatjuk a 67-es új, füredi szakaszát is