Bejegyzés kép

Aláírták a Vodafone Magyarország megvásárlásáról szóló megállapodást.  A 660 milliárd forint értékű tranzakcióval az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Magyar Állam képviseletében eljáró Corvinus Zrt. 49 százalékos közvetett tulajdont szerzett a Vodafone Europe BV-től a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban.

Ez a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb vállalati felvásárlása, amely máris csípi a baloldal szemét.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közérdekű adatigényléssel fordult a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. vezérigazgatójához, hogy megtudja: valójában miért van szüksége a kormánynak a Vodafone-ra.

Azért, mert a tranzakció nemzetstratégiailag fontos, mert egy olyan nagyvállalat felvásárlásával, mint a Vodafone, országunk is erősebb, mert egy nemzeti közösség erősebb, ha a gazdaság stratégiai kulcsterületein is tulajdont és ezzel befolyást birtokol.

A háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzeteben sem szabad ugyanis lemondanunk arról, hogy Magyarország versenyképessége, önállósága tovább erősödjön.  Ezt szolgálja a Vodafone Magyarország tulajdonrészének megvásárlása, amely tovább erősíti hazánk szuverenitását.

A stratégiai gondolkodás azonban sosem volt a baloldal erőssége, annál inkább a kiárusítás. A baloldal 2010 előtt mindent eladott, amit csak lehetett, így nem várható el tőlük, hogy felismerjék  stratégiai gondolkodást, amely nem a mának, hanem a jövőnek szól.

Így volt ez többek között a Mol-lal is, amikor annak többségi tulajdonának visszavásárlása lehetővé tette a benzinárstopot, vagy a korábban értelmetlennek tűnő hatalmas gáztározók megépítésével, amely most elegendő gázt biztosít számunkra.

A Vodafone akvizíció révén a hazai távközlési szektorban egy olyan magyar tulajdonú, piacvezető vállalatcsoport jön létre, amely a 21. századi digitális kihívásoknak is megfelelve hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, és amely kimagasló, minőségi szolgáltatást nyújthat a lakossági és vállalati ügyfelek számára.

Gelencsér Attila

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője

Következő
Újabb támogatás a falusi kis boltoknak