Bejegyzés kép

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen. Eközben megtartotta ünnepi beszédét Áder János köztársasági elnök, aki a járványhelyzetet is érintette.

Képesek vagyunk-e az eddiginél is jobban összefogni egy, az életünket és szabadságunkat fenyegető erővel szemben, amely fájdalmat és halált hoz közénk? – tette fel a kérdést a közmédiában hétfőn sugárzott március 15-i ünnepi beszédében a koronavírus-járványra utalva a magyar köztársasági elnök.

 

Áder János azt mondta: a küzdelem akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat. „Amikor a kapuból kinézve tűztől vöröslik az ég alja” – fogalmazott a politikus.

Eloltjuk-e a járvány tüzét azzal az egyszerű döntéssel, hogy beoltatjuk magunkat, vagy maradunk áldozatok, és tehetetlenül várjuk, hogy valami csoda történjen velünk?

– tette fel a kérdést.

Tudunk-e cselekedni hazánkért, családunkért, közösségeinkért, szomszédunkért, mindannyiunk szabadságáért, vállaljuk-e a védekezésből a felelősség ránk eső részét? – firtatta.

Áder János azt mondta, hogy március idusán legyen mindannyiunk számára méltó üzenet Arany János gondolata:” .küzdenünk kell. De (.) nem szebb dolog-e a magunk ügye mellett dicsőségesen küzdeni, mint megadni magunkat az ellenségnek (.)?”


Reggel 8 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen.

A zászlót Benkő Tibor honvédelmi miniszter engedélyével vonta fel a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége. A Kossuth Lajos téren néhány érdeklődő követte figyelemmel az idei nemzeti ünnep egyetlen központi programját.

A rendezvény valamennyi résztvevője és nézője maszkot viselt, többségükön kokárda is volt.

Március 15-e a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, és 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/03/15/ader-janos-eloltjuk-e-a-jarvany-tuzet-azzal-az-egyszeru-dontessel-hogy-beoltatjuk-magunkat

Következő
Orbán Viktor: Három dolog kell az oltási ütem fenntartásához