Bejegyzés kép
Elkezdődött a jutai körforgalom építése. A közlekedők várhatóan néhány hónap múlva már használhatják is – mondta a Rádió Most Összhang című műsorában Gelencsér Attila.
Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője két évvel korábban nyújtott be az Országgyűlésnek egyéni módosító indítványt 120 millió forintos kerettel a körforgalom megépítésére.

– A tervezési és a kisajátítási folyamatok elhúzódtak, az áremelkedések miatt pedig pótigénylést kellett benyújtani, ezért késett a beruházás – tájékoztatott a képviselő, aki arról is szólt, hogy nemcsak Somogyban, de országszerte folynak beruházások.

– A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország. 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett a tavalyi esztendőben. Az export ismét 100 milliárd euró fölé ment, amellyel a világon a 34. legjobb teljesítményt nyújtotta Magyarország úgy, hogy lakosságszám tekintetében csak a 94. helyen áll – ismertette a legfrissebb adatokat az országgyűlési képviselő, aki a családtámogatási rendszer újabb elemét is ismertette.

– Ingyenes tervrajzokkal segítjük az építkező családokat. A www.mintatervkatalogus.hu honlapon jelenleg negyven tervből lehet választani, de a jövőben mintegy száz lesz elérhető – fogalmazott a politikus.

Hétfőtől egy hétre ismét meghosszabbították a korlátozó intézkedéseket. A várható nyitásról az országgyűlési képviselő elmondta, hogy az újraindítás akkor kezdődhet, ha eléri az átoltottság a 2,5 millió főt.

– Akkor is fokozatosan lehet azonban csak nyitni. Olyan terv kell, amely a beoltottak számához igazítja az újraindítás lépéseit, mert továbbra is az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. A lassú nyitást támogatja a lakosság is, ez derült ki az újraindításáról szóló konzultáció összegzéséből – állította Gelencsér Attila, aki a részletekről elmondta, hogy a kérdőívet több mint félmillióan töltötték ki, és a kitöltők 74%-a szerint az első lépések között kellene enyhíteni az este 8 óra utáni kijárási tilalmat, szigorú biztonsági szabályok betartása mellett.

– A nemzeti konzultációban arra is rákérdeztünk, hogy mikor nyissanak az éttermek, szállodák, szórakozóhelyek. A válaszadók 87%-a támogatja, hogy ezek a létesítmények ismét fogadhassák a vendégeket, a sportlétesítmények nyitása mellett pedig a megkérdezettek 75%-a állt ki – ismertette a válaszokat a politikus, aki a vakcinabeszerzés kapcsán arról is szólt, hogy ​ brüsszeli beszerzésből a következő két hónapban 500 ezerrel kevesebb Astra Zeneca vakcina érkezik, mint amiről megállapodott Magyarország, ezért legalább ennyi keleti vakcinát kell szerezni, hogy tartani lehessen az oltási ütemet.

– Jó esély van rá, hogy a kiesett vakcinákat kínai és orosz oltóanyaggal tudjuk pótolni. A magyar oltási program az egyik legeredményesebb Európában, hazánk már a második az uniós ranglistán a lakosságarányos átoltottságban. Ötféle vakcinával oltunk már, mindegyik biztonságos és hatékony –mondta Gelencsér Attila.

A cikk a kaposvarmost.hu-n olvasható.

https://kaposvarmost.hu/hangtar/osszhang/dolgoznak-mar-a-jutai-korforgalmon.html

Következő
Gulyás Gergely: Ha eléri a 2,5 milliót a beoltottak száma, akkor egy héten belül kinyitnak az iskolák, óvodák