Bejegyzés kép
A kommunikációs szakember első videójában az ellenzéki előválasztásról, a csatorna indításának okairól, valamint az „Index–Telex–444-tengely” lehetséges feladatairól is beszélt.

Rákay Philip lapunknak adott exklúzív interjújában jelentette be, hogy elindult Patrióta névre keresztelt YouTube-csatornája. A kommunikációs szakember első videójában az ellenzéki előválasztásról, a csatorna indításának okairól, valamint az „Index–Telex–444-tengely” lehetséges feladatairól is beszélt.

Mindenkinek, aki úgy érzi „ráférne egy kis konzervatív megerősítés”

A videó elején Rákay kifejtette, a többi között azért érezte szükségét a csatorna elindításának, mert sokan a híradók helyett is YouTube-ot néznek, és

miközben „minden formában ömlik ránk a balos agitáció, addig jobboldali tartalmakkal szinte alig lehet itt találkozni”

– fogalmazott. A kommunikációs szakember mindenkit feliratkozásra buzdít, aki úgy érzi, „ráférne egy kis konzervatív megerősítés”.

„Minden, amit tudnod kell az ellenzéki előválasztásról”

A kormánypárti influenszer a rövid bevezető után azonnala dolgok közepébe vágott, és egy hvg360-cikk alapján elmondta, ki lehet majd az ellenzéki előválasztás győztese. Mint a kommunikációs szakameber fogalmazott: szerinte

az egész egy színjáték, aminek a végén úgyis Karácsony Gergely lesz a befutó.”

A szakember első videójában még arról is beszélt, mi lehet a feladata az „egészen rejtélyes Index–Telex–444-tengelynek”. Az okfejtés szerint ugyanis „nagyon komoly munkát fektettek abba, hogy a Jobbik elfogadhatóvá váljon a balosok számára. A legnagyobb probléma az volt, hogyan nyomják le a jobbikosok torkán Gyurcsányt és Karácsonyt.”

Rákay Philip csatornájának első videóját teljes egészében az alábbiakban tekintheti meg:

A cikk a mandiner.hu-n olvasható.

https://mandiner.hu/cikk/20210529_belfold_rakay_philip_patriota_video

Következő
Új úton szelhetjük át két keréken a Zselicet jövőre