Bejegyzés kép

Az Európai Bizottság  bejelentette, hogy  támogatja a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási terv elfogadását. Ez a feltételek teljesülése esetén 5,8 milliárd euró (mintegy 2300 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatás felhasználását teszi lehetővé hazánk számára.

A Bizottság szerint mielőtt Magyarország kifizetést kaphat, teljesítenie kell az Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelméhez szükséges 27 mérföldkő mindegyikét.

A vállalásokat teljesítjük, sőt, ezt a tervet ítélték az egyik legkiválóbbnak az egész EU-ban.

Bízunk benne, hogy még az idén év végéig aláírhatjuk a Helyreállítási Tervről szóló és a Kohéziós pénzekről szóló Partnerségi megállapodást, és akkor 2023-ban megnyílnak a források.

Ez volt az eredeti célunk is a tárgyalások kezdetekor. A helyreállítási dokumentum aláírása az Európai Tanács december 12-i ülés után válik aktuálissá.

Három operatív programnál  azonban a bizottság fenntartja a kifizetés felfüggesztésére vonatkozó szeptemberi javaslatát. Ez azonban nem újdonság. Ez a 65%-os  felfüggesztési javaslat ugyanaz, ami szeptember közepén volt.

Nagy meglepetés így nincs a mostani döntésben.  Ez részben abból is adódik, hogy a vállalások kapcsán kormány törvényhozási és az intézményépítési menetrendje olyan határidőket tartalmaz, amelyek még előttünk vannak.

Ilyen fennmaradt vállalások pl. antikorrupciós munkacsoport létrehozása, korrupcióellenes stratégia megújítása, és új feltételeként az igazságszolgálgatási reformok március végéig.

Teljesíteni fogjuk a vállalásokat a vállalt határidőben. Bízunk benne, hogy meg tudjuk győzni a Bizottságot és az Európai Tanácsot is, hogy 100%-ban hozzáférhessünk a forrásokhoz és a Bizottság megszűnteti a felfüggesztést.

Ami pedig a felfüggesztett összeg, 3000 mrd Ft nagyságát illeti,  ennek a pénznek a többszöröséről kell gondoskodnunk, hogy a rezsicsökkentés fenntartsuk.

Gelencsér Attila

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője

Következő
Tovább packáznak velünk Brüsszelben