Bejegyzés kép

Demeter Márta ma délelőtt jelentette be, hogy mandátumszerzése esetén jövőre csatlakozik a Jobbikhoz, így 2010 óta másodszor vált pártot a jelenleg LMP-s képviselő. Nem ritka ez a tendencia az ellenzéki térfélen. Karácsony Gergely, Mellár Tamás vagy Bősz Anett is pártot váltott korábban.

Amennyiben jövőre képviselői mandátumot szerez, úgy Demeter Márta a Jobbikhoz csatlakozik – jelentette be közösségi oldalán az LMP-s politikus. A hivatali visszaéléssel vádolt, első bírósági tárgyalásán áteső baloldali képviselő nem először vált pártot, ugyanis az MSZP-ben kezdte pályafutását 2010-ben, hogy aztán hét évvel később otthagyja a formációt az LMP kedvéért.

Nem ő az egyetlen képviselő, aki átjáróháznak tekinti a teljes baloldali térfelet.

 

A leghírhedtebb pártszédelgő kétségtelenül Karácsony Gergely, aki 2010-ben az LMP, majd 2013-ban a Párbeszéd képviselője lett, rá egy évre pedig a Juhász Péter vezette Együtt-tel fogott össze, mielőtt Zugló polgármesterévé választották volna.

A 2018-as parlamenti választáson is az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjeként indult a miniszterelnöki székért, a jövő évi választáson pedig a két baloldali párt mellett az LMP is Karácsonyt támogatja. Mellár Tamás is régi motorosnak számít, az MDF-ben kezdett el politizálni 1989-ben, 2006-ban pedig a Fidesz jelöltjeként jutott be a pécsi közgyűlésbe.

 

Fotó: Soós Lajos

 

A 2018-as parlamenti választás előtt határozottan tagadta, hogy bármely párt tagja lesz, ennek ellenére később belépett a Párbeszéd frakciójába. Mellár idén jelentette be, hogy elindul a baloldali előválasztáson Pécsett, többek között a Jobbik támogatásával.

Bősz Anett korábban a Fodor Gábor vezette Magyar Liberális Pártban kezdte pályafutását, majd a 2018-as országgyűlési választáson egy három pártból álló baloldali tömörülésnek köszönhetően a Párbeszéd színeiben jutott mandátumhoz, de az országos megméretés után kilépett a frakcióból. Bőszt alighogy kinevezték a liberális törpepárt vezetőjévé 2019. december 2-án, rá egy hétre már a Gyurcsány-párt frakciójába ült be, megtartva elnöki pozícióját. Persze a Magyar Liberális Párt a szokásos módon magyarázta a pártszédelgést: „A kormánypártok a parlamenti házszabály tervezett módosításával tovább korlátoznák a független képviselők és a frakciók mozgásterét, hogy így akadályozzák az ellenzék parlamenti munkáját. Bősz Anett ennek megy elébe, és még az új fideszes javaslat életbelépése előtt csatlakozik a DK frakciójához” – írták korábbi közleményükben.

Több helyi szinten ismert politikus is követte a baloldali képviselőt:

 

Szaniszló Sándor pestszentlőrinci és Kiss László óbudai polgármester a 2019-es önkormányzati választás után a DK-ra váltotta korábbi pártját, az MSZP-t, amelyet Végvári Tamás, Aszód baloldali polgármesterjelöltje és Horváthné Kertész Erzsébet, az MSZP utolsó maglódi önkormányzati képviselője is követett 2020 májusában.

Nem ritka az sem, hogy a Momentumból igazolnak át a DK-hoz: Hegyi Szabolcs a győri, Benedek Szilveszter a veszprémi szervezetet hagyta ott Gyurcsány Ferenc kedvéért tavaly februárban, illetve tavasszal.

Nem véletlen, hogy a szivárványkoalíció két végén elhelyezkedő Jobbik és a DK szippantja fel a tévelygő képviselőket a náluk sokkal eredménytelenebbül taktikázó pártoktól. A két formáció az egymással kötött paktum következtében harmincegy körzetben támogatja egymás jelöltjeit, és további tizennégy helyen nem indítanak politikust a másik képviselő mandátumszerzése érdekében. Korábbi cikkünkben rámutattunk: a bedarálások legfőbb oka, hogy

 

Gyurcsány a háttéralkuk során az ismét a Karácsony-párttal szövetkező MSZP-t és a Momentumot vette célba, hiszen a három formáció maga alá gyűrése – továbbá az LMP elsorvadása – esetén a DK vezérének nem maradna érdemi riválisa a baloldalon.

A cikk a magyarnemzet.hu-n olvasható.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2021/08/felszippantja-a-baloldali-partszedelgoket-a-jobbik-es-a-dk-1

Következő
Türelmetlenek az illegális bevándorlók a magyar határon, már téglákat is dobálnak