Bejegyzés kép

A legderűlátóbb elemzőket is meglepte az első negyedévi GDP-adat. A negyedéves alapon mért növekedés az Európai Unió egyik, ha nem a legdinamikusabb mutatója lehet, és azt mutatja, hogy sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban, mint azt várták – így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott előzetes jelentését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A KSH első becslése szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve a nyers adat szerint 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben. Az elemzők az előző negyedévhez mérve 0,3 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,7 százalékos visszaesésre számítottak. Az uniós összehasonlításban számításba vett, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adat szerint az idei első negyedévi GDP volumene 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az első negyedéves GDP-növekedés és a vártnál mérsékeltebb éves visszaesés azt is jelenti, hogy a magyar gazdaság a vártnál korábban, már a nyár előtt elérheti a válság előtti gazdasági teljesítményt. Vélhetően az ipar és az építőipar hozzáadott értéke is jóval nagyobb mértékben bővült, mint azt a havi termelési mutatók jelezték.

A részletes adatok híján egyelőre csak találgatni lehet, hogy mely területek okozták a jelentős meglepetést.

Vélhetően az ipar és az építőipar hozzáadott értéke is jóval nagyobb mértékben bővült, mint azt a havi termelési mutatók jelezték. Emellett a kormányzati hozzájárulás szerepe is okozhatott meglepetést.

A szolgáltatásoknál ugyanakkor nehéz lenne jelentős növekedést vizionálni, hiszen a korlátozások érdemi enyhítésére csak a második negyedévben került sor jegyezte meg a vezető elemző.

A tény, hogy a magyar gazdaság ilyen dinamikus növekedést tudott felmutatni azt jelenti, hogy sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban, mint azt várták.

 

Talán nem véletlen az MNB hétfői fordulata sem, hiszen a GDP-adat fényében valóban több mint reális elképzelés lehet, hogy a magyar gazdaság idén 6 százalékos vagy akár azt meghaladó gazdasági növekedést mutasson az év egészében. Mindez pedig az aggregált kereslet jelentős felfutását jelenti, ami a belső inflációs nyomás erősödésével jár.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágnak vezetője szerint

a vártnál jóval kedvezőbb első negyedévi GDP-adat mutatja a gazdaság vártnál jobb ellenálló- és újraindulóképességét is, ami azt eredményezheti, hogy a gazdasági növekedés az év egészét tekintve a korábban becsültnél nagyobb, 5 százalék körüli lehet.

Az ágazatok teljesítménye ugyanakkor nagyon különbözően alakulhatott: a turizmus vélhetően továbbra is visszafogta a gazdasági teljesítményt, míg az ipar például, illetve néhány szolgáltató ágazat javuló teljesítménye fékezte a visszaesést. A kedvező adat mutatja a gazdaság vártnál jobb ellenálló- és újraindulóképességét is, ami azt eredményezheti, hogy a gazdasági növekedés az év egészét tekintve a korábban becsültnél nagyobb, 5 százalék körüli lehet. Ebben szerepe lehet a pandémia alatt felhalmozódott megtakarításoknak, illetve ezek elköltésének, és meghatározó lehet benne, hogy a nemzetközi turizmus milyen gyorsan tud újjáéledni –  vélekedett Regős Gábor.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője egyenesen bombameglepetésének nevezte kommentárjában a friss GDP adatot, amely a hazai gazdaság kifejezetten erős ellenálló és helyreállási képességére utal. Úgy véli, hogy a kiskereskedelem és vendéglátás sokkal jobban alkalmazkodott a korlátozásokhoz, így nem mutattak a tavaly tavaszihoz hasonló visszaesést.

A gyors vakcinázásnak és a korlátozások fokozatos feloldásának köszönhetően a második negyedévtől már éles felpattanás várható, bőven 15 százalék feletti, de akár 16 százalékos növekedés is következhet.

A második félévtől pedig további lendületet adhat az európai és esetleg nemzetközi turizmus vakcinaútlevélhez kötött újraéledése. A járvány előtti szintet a hazai gazdaság legkésőbb a harmadik negyedévben elérheti, azonban nem zárható ki, hogy erre már a második negyedévben sor kerül, mivel a gazdaság teljesítménye már mindössze 2,1 százalékkal marad el a járvány előtti szinttől.

Az igen kedvező első negyedéves adatok és kilátások következtében az idei GDP növekedési előrejelzését a Takarékbank 6,6 százalékról 7 százalék fölé emelheti – hangsúlyozta Suppan Gergely.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője számára is vaskos meglepetést okozott a magyar gazdaság első negyedévi teljesítménye, amiből azt a következtetést vonta le, hogy az idén 5 százalékot meghaladó GDP-növekedésre van kilátás.

Hozzátette: a részletes GDP-jelentés csak később jelenik meg, az viszont

már látható, hogy a járványra legkevésbé érzékeny szolgáltatások, köztük a pénzügyi és biztosítási tevékenység, valamint az információs és kommunikációs szolgáltatások járultak hozzá a jobb eredményhez.

Emellett az ipar lendületes dinamikája is támogatja a gazdaságot. A K&H Bank szakértője az év elején még 4,5 százalék körüli növekedést várt 2021-re, igaz, már az év elején láthatóak voltak olyan tényezők, amelyek pozitív meglepetést vetítettek előre.

A címlapfotó illusztráció. 

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2021/05/18/gdp-rekord-mar-a-nyaron-elerheti-a-valsag-elotti-gazdasagi-teljesitmenyt-magyarorszag

Következő
Kaposvár a béke szigete