Bejegyzés kép
A Családvédelmi Akcióterv elindítása óta eltelt két évben 280 ezer igénylés érkezett visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatásra. Ez Kaposváron és a Zselicben közel 3000 igénylőt jelent – mondta Rádió Most Összhang című műsorában Gelencsér Attila.

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője a részletekről kifejtette, az akár tízmillió forintos babaváró támogatást eddig több mint 1700-an kérték. Ezen felül csaknem 3400 nagycsaládos igényelt új, 7 személyes gépjárművéhez támogatást. A négy vagy többgyermekes édesanyákat érintő, unikális, élethosszig szóló szja-mentességet több mint 4600 hölgy igényelte Kaposváron és a Zselicben.

– Tovább bővítettük az akciótervet, így július elsejétől a bruttó fizetés száz százalékára emelkedett a csecsemőgondozási díj összege, amely után csak személyi jövedelemadót kell fizetni, járulékot nem. Így azok a dolgozó nők, akik gyermeket vállalnak, a szülést követő első fél évben több pénzt kapnak majd csecsemőgondozási díjként, mint korábban a fizetésük volt – fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki a legújabb nemzeti konzultációt is ismertette a hallgatókkal.

– A konzultáció tizennégy kérdést tartalmaz, melynek válaszait augusztus 25-ig küldhetik vissza. A kérdések érintik a minimálbért, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is. A minimálbért 200 ezer forintra szeretnénk emelni, mert ez biztosítja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesüljenek. Szó van a konzultációban a migrációról is. A brüsszeli bürokraták és Soros György szervezetei szerint a járvány utáni években fel kell gyorsítani a bevándorlók behozatalát. Magyarország kormánya nem támogat semmilyen kötelező szétosztást. A kormány álláspontja szerint a járvány után is csak önkéntes alapon lehet befogadni a migránsokat –fogalmazott Gelencsér Attila, aki az egyes egyszer használatos műanyag termékek július 1-jei betiltásáról is szólt.

– A tiltás olyan termékekre vonatkozik, mint például a fültisztító pálcikák, az evőeszközök, tányérok, a szívószálak, italkeverő pálcikák, a léggömbökhöz rögzítendő pálcák, a fehér habból készült ételtároló edények, továbbá egyes könnyű műanyagzacskók.

A helyettesitő eszközökről elhangzott, hogy a mostani tiltással a forgalomba nem hozható termékeknek mind van megfelelő, környezetkímélő alternatívája, ilyenek például az élelmiszerboltokban a hálós textilzsákok vagy a papír szívószálak.

A cikk a kaposvarmost.hu-n olvasható.

https://kaposvarmost.hu/hangtar/osszhang/gelencser-attila-200-ezer-forintra-szeretnenk-emelni-a-minimalbert.html

Következő
A német állam kudarcot vallott