Bejegyzés kép

A térség országgyűlési képviselője Kaposszerdahelyen mondott beszédet az államalapítás ünnepén.

Gelencsér Attila a kaposvári ünnepség mellett Kaposszerdahelyen is részt vett az augusztus 20-ai megemlékezéseken. A térség országgyűlési képviselője itt mondott ünnepi beszédet.

„Egy népnek, aki saját hazára vágyik, aki saját törvényei és saját szokásai szerint akarja berendezni életét minden percben meg kell küzdenie. Nyugat-Európa lemondott az évezredes nagyság és sikerek mögötti felhajtóerőkről, az élet spirituális mélységeiről, a házasságról, vagyis lemondott a keresztény Európáról.

Helyette a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik. A rendszerváltoztatás kezdete óta támadás alatt áll a Szent István-i hagyaték: a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás.

István királyunk örökségéhez hűen ismét meg kell védenünk hazánkat, de most nem fegyverrel, hanem jogszabályokkal kell harcolnunk, és nem fegyveresek, hanem brüsszeli bürokraták ellen„ – mondta el beszédében a térség országgyűlési képviselője.

Következő
GDP-rekord: A gyermekes családoknak szja-visszatérítést, az időseknek nyugdíjemelést, a dolgozóknak béremelést, a vállalkozásoknak adócsökkentést jelenthet