Bejegyzés kép
Bár korábban a kormánypártok javaslatainál is lényegesen szigorúbb szabályok bevezetését követelte az ellenzék a koronavírus-járvány második hullámának kezelése érdekében, az Országgyűlésben már mertek kicsit álmodni, és a szokásos tempó mentén nemmel szavaztak, vagy tartózkodtak a voksoláskor. Az előzményekből már sejteni lehetett, hogy ez lesz az eredmény, mivel a múlt héten a Párbeszéd vonta vissza sunyi módon tizenegy pontból álló javaslatát, amellyel például eltiltották volna az időseket a tömegközlekedési eszközök használatától, amit Karácsony Gergely már a tervezéskor is a kormányra fogott volna. Alább közreadjuk azoknak az ellenzéki politikusoknak a neveit, akik a Magyar Országgyűlés szavazásakor ismét nem segítették a védekezést.

Az Országgyűlésben az új járványügyi törvénycsomag szavazásakor nemmel voksoltak:

  • Ander Balázs Jobbik
  • Csányi Tamás Jobbik
  • Dudás Róbert Jobbik
  • Gyüre Csaba Jobbik
  • Jakab Péter Jobbik
  • Kálló Gergely Jobbik
  • Nunkovics Tibor Jobbik
  • Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik
  • Stummer János Jobbik
  • Szilágyi György Jobbik
  • Z. Kárpát Dániel Jobbik
  • Arató Gergely DK
  • Bősz Anett DK
  • Hajdu László DK
  • Oláh Lajos DK
  • Sebián-Petrovszki László DK
  • Varga Zoltán DK
  • Varju László DK
  • Demeter Márta LMP
  • Hohn Krisztina LMP
  • Schmuck Erzsébet LMP
  • Ungár Péter LMP
  • Szabó Szabolcs független

Tartózkodtak:

  • Steinmetz Ádám Jobbik
  • Bangóné Borbély Ildikó MSZP
  • Gurmai Zita MSZP
  • Harangozó Tamás MSZP
  • Hiller István MSZP
  • Korózs Lajos MSZP
  • Molnár Gyula MSZP
  • Szabó Sándor MSZP
  • Szakács László MSZP
  • Tóth Csaba MSZP
  • Varga László MSZP
  • Burány Sándor Párbeszéd
  • Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd
  • Tordai Bence Párbeszéd
  • Apáti István független
  • Bana Tibor független
  • Bencsik János független
  • Dúró Dóra független
  • Farkas Gergely független

A szavazás után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője emlékeztetettújabb törvénycsomagot fogadtak el az Országgyűlésben, amely hatékonyabbá teszi a járvány elleni védekezést. Több ponton szigorítottak, így tehát, aki például megszegi a karanténszabályokat, akár százötvenezer forintos bírságra is számíthat.

Akik alábecsülik a járványt, azoknak is meg kell érteniük, hogy nemcsak saját egészségükkel játszanak, hanem másokéval is, ezért kell keményebben szankcionálni, ha valaki nem tartja be a szabályokat

– hangsúlyozta. Kitért arra is: a baloldali pártok most sem segítettek, ahogy az első hullámban sem. Akkor nem támogatták a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt és még külföldön is próbálták lejáratni Magyarországot.

Most továbbra is gáncsolják a járvány elleni védekezést. Az új intézkedéseket sem szavazták meg, sőt, csökkentették volna a bírság összegét, ezzel növelve a kockázatot. Össze-vissza beszélnek, támadják az egészségügyet, továbbra is a kamuvideós Korózsra bízzák a járványüggyel foglalkozó parlamenti bizottság vezetését, és olyan abszurd javaslatokat tettek le, amelyek szerint például ki kellene tiltani a nyugdíjasokat a buszokról és villamosokról

– írta a politikus. Kocsis Máté hozzátette: ezzel szemben a kormány azért dolgozik, hogy minél kevésbé kelljen leállítani az országot, de közben hatékony legyen a védekezés.

A Magyar Országgyűlés száztizenhét igen, huszonhárom nem és tizenkilenc tartózkodás mellett fogadta el az új járványügyi törvénycsomagot. 

A cikk a pestisracok.hu-n olvasható.

https://pestisracok.hu/ime-azok-a-parlamenti-kepviselok-akik-nem-tamogattak-a-vedekezest-a-jarvany-masodik-hullamaban-sem

Következő
Szanyi Kapitány megmarta Dobrevet: Hazudozik az európai minimálbérről, reggel, délben és este