Bejegyzés kép
Nem befolyásolta a koronavírus-járvány érdemben a Magyar falu program végrehajtását, sőt, a kormányzat év közben további 62 milliárd forint többlettámogatásról hozott döntést – erről beszélt lapunknak a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Gyopáros Alpár hangsúlyozta, jövőre még több forrás lesz a vidék fejlesztésére.

A Magyar Falu Program idei pályázati alprogramja lezárult, minden kategóriában kihirdettük a nyerteseket – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Gyopáros Alpár kiemelte: az idén 22 pályázati felhívást tettek közzé, amelyek lényegében lefedik az élet minden területét.

A politikus rámutatott arra, hogy

a program indulása óta még két év sem telt el, de a rendelkezésre álló adatok és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy nagy szükség van a falvakban a pályázati forrásokra.

– Az eddigi nyertes pályázatok száma meghaladja a 12 ezret, a kifizetett támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot. A jogosult települések több mint 95 százaléka nyert már támogatást valamilyen helyben fontos fejlesztés megvalósítására – hangsúlyozta.

A kormánybiztos az egyes programelemekkel kapcsolatban kifejtette: a kormány a programon keresztül eddig, több mint 12 milliárd forintot fordított az egészségügyi alapellátás színvonalának javítására. Orvosi rendelők fejlesztésére négyszáznál is több település pályázott sikerrel. Emellett több, mint 1600 óvodai fejlesztéssel kapcsolatos pályázatot támogattak, 17 milliárd forintot meghaladó összegben. Népszerű volt mindkét évben az önkormányzatok saját tulajdonú utcáik, hídjaik, járdáik felújítására meghirdetett pályázati kiírás, idén pedig már falusi kerékpárutak építésére is lehetett támogatást szerezni. A kistelepülések közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatására a program indulása óta 24 milliárd forintot fordított a kormány, amelyből több mint 1600 nyertes pályázatot támogattak. Egyházi és önkormányzati temetői infrastruktúra fejlesztésére több mint ezren pályáztak sikerrel, ők 6,5 milliárd forinton osztozhatnak.

– Emellett a falvakban élők közösségeinek, valamint helyi és nemzeti identitástudatának erősítése érdekében közösségi terek kialakítására, közösségszervező foglalkoztatására és programok megvalósítására is írtunk ki pályázatokat az egyházaknak és az önkormányzatoknak.

Közösségi terek kialakítására és azok programokkal megtöltésére is jutott pénz
Fotó: Havran Zoltán

Itt két év alatt, csaknem 24 milliárd forintból több mint 1600 nyertes pályázatot támogattunk. Falu- és tanyagondnoki busz beszerzésére 549 település nyert el csaknem 7,8 milliárd forintot. Emellett több, mint kétszáz szolgálati lakás kialakítását tudtuk támogatni, összesen 3,8 milliárd forintból, ennek köszönhetően sikerült a hiányzó orvosokat, védőnőket, pedagógusokat, bölcsődei gondozókat, jegyzőket pótolni, vagy épp a meglévőket helyben maradásra ösztönözni – fogalmazott a kormánybiztos. Kiért arra is, hogy minden évben nagy a túljelentkezés a településkép javítását segítő kommunális eszközök beszerzését támogató pályázatnál. Itt a két év alatt csaknem ezer pályázatot tudtak támogatni, a 7,3 milliárd forintból jellemzően fűnyíró- és egyéb traktorokat, illetve munkagépeket, eszközöket vásároltak a falvak. Csaknem négyszáz település pedig polgármesteri hivatalát is magában foglaló több funkciós faluházát újíthatja meg mintegy 7,5 milliárd forintból.

A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány érdemben nem befolyásolta a Magyar Falu Program végrehajtását. Sőt, a kormányzat év közben további 62 milliárd forint többlettámogatásról hozott döntést.

Annyi könnyítést tettek az önkormányzatoknak, hogy a támogatott pályázat megvalósítására az eredeti határidőhöz képest további 180 napot kaptak.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy idén, több olyan pályázati kiírásnál is megemelték a támogatási keretösszeget, ahol azt látták, hogy 2019-ben többszörös volt a túligénylés. Bővült a kedvezményezettek köre, így a kistelepülési önkormányzatok és a kistelepüléseken működő egyházközségek, az iskolafenntartó tankerületi központok mellett az 5000 fő lélekszám alatti településeken lévő, falusi civil szervezetek számára is írt ki pályázatot a Miniszterelnökség, 5 milliárd forint keretösszegben.

– A 2021-es költségvetés az eddigieknél is nagyobb forrást nyújt a Magyar Falu Programnak, így közvetlenül a vidéki Magyarország fejlesztésére – hangsúlyozta Gyopáros Alpár.

Hozzáfűzte: a program jövő évi koncepciója már alakul, gyakorlatilag finisben van. Falusi utcák és járdák, valamint önkormányzati épületek felújítására, falu- és tanyagondnoki buszok, illetve kommunális eszközök beszerzésére biztosan hirdetnek új pályázatokat.

Nagy ívű útfejlesztés

A rossz állapotú, elhanyagolt mellékutaknak a felújítására két év alatt csaknem 122 milliárd forintot biztosítottak, ennek köszönhetően 900 kilométernyi szakasz újult meg. Emellett nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat hajtottak végre csaknem 400 kilométer hosszban. Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a falusi útalap szintén a Magyar Falu Program erős pillére, amely az állami fenntartású, alacsonyabb rendű – három-, négy-, ötszámjegyű – utak felújítását célozza. Ezzel a kormány a munkába járás feltételein igyekszik javítani.

A cikk a magyarnemzet.hu-n olvasható.

https://magyarnemzet.hu/belfold/jovore-meg-tobb-tamogatast-ad-a-kormany-a-videk-fejlesztesere

Következő
Jogállami őrület