Bejegyzés kép

Honvéd kollégiumot hozhatnak létre Kaposváron. A tervekről Szabó Istvánnal, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárával egyeztetett Szita Károly szombaton.

Szabó István fórumra egy érkezett Kaposvárra, ahol aktív és nyugállományú katonákkal találkozott. A rendezvényen szó volt az orosz- ukrán háborúról és a haderőreformról.

A háborúból Magyarországnak ki kell maradnia. Elkötelezettek vagyunk a békében és párbeszédben

– hangsúlyozta az államtitkár, aki arról is szólt, hogy 2010 óta a nemzeti kormány kiemelt figyelmet fordít a honvédelemre, és jelenleg is történelmi haderőfejlesztés zajlik Magyarországon.

Gelencsér Attila Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője pedig azt hangoztatta, hogy Kaposvár mindig katonaváros volt, és az is marad.

A tervezett honvéd kollégiummal kapcsolatban Szita Károly azt mondta, hogy az országban Debrecen és Nyíregyháza után Kaposváron lehet a harmadik ilyen intézmény, amely a tervek szerint a Virág utában kap helyet.
Következő
Átadták a zselici kerékpárutat