Bejegyzés kép

A költségvetés megszavazását és benne a Kaposvár-Szigetvár közti kerékpárút megépülését kérte az Országgyűléstől Gelencsér Attila.

– A kerékpárút a településeket érintő polgármesterek ötlete alapján fogalmazódott meg. A beruházással Belső- Somogy és Nyugat-Baranya értékeit is felfedezhetik és megismerhetik a kerékpározók. A műtárgyak a vasútvonal mentén épségben megvannak, ez költséghatékony építkezést biztosít. Ennél olcsóbban kerékpárutat nem lehet építeni – mondta a Parlamentben Gelencsér Attila.

– Az R67-es út mellett is lehet kerékpározni, Kaposvártól Szigetvárig az új úton lehet majd tovább haladni és tervek vannak a Szigetvár-Pécs kerékpárút megépítésére is. Ez azt jelenti, hogy a Balatontól egészen Pécsig el lehet majd kerékpárral jutni – fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki arról is szólt, hogy a járványt megelőzően dinamikusan növekedett, és 2019-re meghaladta a 150 ezret a Kaposváron és a Zselicben eltöltött vendégéjszakák száma.

A helyi turizmus számos család megélhetését biztosítja, és új munkahelyeket is teremthet. A 9 ezer hektáros Zselic a Csillagparkkal, a hajmási szabadidő központtal, a bőszénfai szarvasfarmmal egyre népszerűbb a turisták körében.

– Célunk nem lehet kevesebb annál, hogy Kaposvár és a Zselic legyen a Balaton és a Dráva közötti területen kialakuló turisztikai tengely vezető desztinációja – hangsúlyozta Gelencsér Attila.

A cikk a kaposvarmost.hu-n olvasható.

https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2021/05/25/kerekparut-epul-kaposvar-es-szigetvar-kozott.html

Következő
A magyar gazdaság érte el a legnagyobb növekedést az EU-ban előző negyedévhez képest