Bejegyzés kép

A javuló járványügyi adatok alapján megindult a lépcsőzetes újranyitás, az óvintézkedések betartása azonban továbbra is fontos. A betartandó szabályokról, javaslatokról „Újra mehetünk étterembe!” címen közölt részletes infografikát a KOVIDők nevű, neves magyar kutatók által szerkesztett Facebook-oldal.

A jelenlegi járványügyi adatok alapján úgy tűnik, túl vagyunk a harmadik hullám tetőzésén. Ezért bár továbbra is érvényben vannak a megelőzést szolgáló óvintézkedések, elindult a lépcsőzetes újraindítás. Az óvatosság azonban továbbra is fontos, mert ha félvállról vesszük az óvintézkedések betartását, könnyen újra fellendülhet a járvány.

 

A KOVIDők összeszedte a legfontosabb szabályokat, és javaslatokat, amiket mindenképpen tartsunk be, ha meglátogatunk egy vendéglátóhelyet.

Vendégként fontos, hogy továbbra is figyeljünk a járvány elleni védekezésre, étkezés előtt használjunk vírusölő kézfertőtlenítő szert.

Bár a vendégeknek nem kötelező a maszkviselés, akit még nem oltottak be kétszer, akkor viselkedik felelősségteljesen, ha az étel- és italfogyasztás időtartamán kívül továbbra is maszkviseléssel védi a saját és környezete egészségét.

A vendéglátóhelyek üzemeltetőinek pedig fontos, hogy az asztalok, székek elhelyezésénél tartsák be a megfelelő védőtávolságot, valamint minden vendég után fertőtlenítsék az étterem érintett részét. Biztosítsanak kézfertőtlenítési lehetőséget, és zárt rendszerű hulladékgyűjtést. Továbbá korlátozzák az épületen belüli szociális helyiségekben tartózkodók számát, és gondoskodjanak a mosdókban a kézfertőtlenítő, valamint az egyszer használatos papírtörlők utánpótlásáról.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/koronavirus/cikk/2021/04/25/kinyitottak-a-teraszok-elaruljuk-mely-szabalyokra-erdemes-odafigyelni?source=hirkereso

Következő
„Nemtudomkát” nem választanak miniszterelnöknek – Perlaky-Papp József a Mandinernek