Bejegyzés kép

A nyári olimpiai játékokat sokan a világ legrangosabb és legjelentősebb nemzetközi sporteseményének tartják. Idén 173 sportolóért izgulhatunk, akik egy sikeres szerepléssel a népességarányosan legtöbb nyári olimpiai aranyérmet szerző nemzetté tehetik Magyarországot.

 

A nyári olimpiák örök-éremtáblázatát az Egyesült Államok vezeti, a tengerentúliak több aranyat nyertek, mint ahány érme van a második helyen állónak – igaz, a rangsor külön kategorizálja Szovjetuniót és Oroszországot, utóbbi ezen a néven a 11. helyen áll. Az egy főre jutó érmek száma pedig Finnországban a legmagasabb, de rögtön ott vannak a magyarok a második helyen.

Finnország 1908 óta minden nyári olimpián részt vett és érmet is nyert. Az északiak főleg atlétikai és birkózószámokban domináltak a 20. század első felében, az 1950-es évek óta azonban egyre kevesebb érmet szereznek az olimpiai játékokon.

 

A 2016-ig összesen 303 olimpiai érmet gyűjtő nemzet az ENSZ 2019-es népességi adatai szerint megközelítőleg 55 érmet nyert egymillió lakosra vetítve.

Magyarország 491 érmet szerzett eddig nyári olimpiai játékokon. Ezzel az eredménnyel az összesített éremtáblázaton országunk a tizedik helyet foglalja el, megelőzve olyan országokat, mint Japán, Spanyolország, Lengyelország, Argentína vagy éppen a milliárdos lakosságszámú India.

Szintén a 2019-es ENSZ adat alapján 9 684 679 fős lakossággal számolva Magyarországon az egy főre jutó érmek száma egymillió lakosra vetítve valamivel kevesebb mint 51.

Szorosabb a verseny, ha csak az aranyérmek számát nézzük. Összesített eredményben előrébb járunk, hiszen a finnek 101 aranyérmével áll szemben a magyarok által eddig gyűjtött 175. Ha az érmeket lakosságszámra vetítjük, akkor kiderül, hogy a finneknél egymillió főre 18,256 arany jut, Magyarország pedig ettől alig elmaradva 18,069-nél jár. Mindez azt jelenti, hogy a tokiói olimpián Magyarország a világ legsikeresebb olimpiai sportnemzetévé válhat.

Ha a finnek nem szereznek aranyérmet az olimpián, akkor a magyar olimpiai csapat már két arany megszerzésével átveheti a vezetést, hiszen ebben az esetben az egymillió főre jutó magyar aranyérmek száma 18,276 lesz.

Amennyiben a finnek egy aranyat nyernek, az ő értékük 18,437-re módosul, amiből az következik, hogy sportolóinknak négy aranyérmet kell szerezniük, hogy 18,482-re javítsák az egymillió magyarra jutó aranyak számát. A finnek két első helyezése esetén már hat aranyérem kell az élre ugráshoz,

és nagyságrendileg elmondható, hogy minden további finn aranyra két magyar első helyezéssel kell válaszolnunk, hogy legalább a 2024-es párizsi játékokig mi lehessünk a lista élén.

Az élre kerülésre minden esélyünk megvan, hiszen az 1988 óta rendezett kilenc olimpián csak egyszer fordult elő, hogy a finnek két aranyat nyertek. Ezenkívül négyszer egyet, négyszer pedig egyet sem szereztek. Ráadásul az Associated Press nemzetközi hírügynökség előrejelzése szerint a finnek nemhogy aranyat, de még érmet sem fognak szerezni Tokióban, a magyarok viszont kilenc aranyéremmel zárhatják majd az olimpiai játékokat.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/cikk/2021/07/22/mar-ket-arannyal-magyarorszag-lehet-a-vilag-legsikeresebb-sportnemzete

Következő
Idén is keresik Kaposvár legszebb virágos portáit