Bejegyzés kép
Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújában jelezte: rengeteg embernek fog levelet írni, amelyben arra mindenkit, hogy minél többen, minél hamarabb vegyék fel az oltást. A miniszterelnök levele most megérkezett – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint Orbán Viktor a levélben ismerteti: a magyar emberek az elmúlt másfél évben sikerrel vették fel a harcot a koronavírus-járvánnyal, és az oltásoknak köszönhetően megmentettük sok ezer honfitársunk életét. Kiemelte azonban, hogy a világ számos országában még mindig küzdenek a vírussal, és az új mutációk már a mi ajtónkon is dörömbölnek.

A sikeres vakcinabeszerzéseknek köszönhetően Magyarországon mindenkit be tudunk oldani, aki kéri az oltást

– tette hozzá.

„Azokat az időseket, akik eddig nem oltatták be magukat, külön felkeresik a háziorvosok, a diákoknak pedig az iskolákban is elérhetővé tesszük az oltást. Ezzel párhuzamosan lehetővé tettük a harmadik oltás felvételét minden honfitársunk számára.”

– részletezte levelében a miniszterelnök. Orbán Viktor ismertette a tényt: Erőfeszítéseinknek köszönhetően Magyarországon az Európai Unión belül elsőként oltottunk be a népesség felénél több embert két oltással, így nekünk állnak rendelkezésre a legmegbízhatóbb adataink arról, mennyire véd az oltás az újrafertőződéstől.

A magyar tapasztalatok szerint a két oltáson átesett emberek körében ötszázból mindössze egy ember kapja el a vírust.

– írta Orbán Viktor, majd mindenkit arra kért, hogy amennyiben a családban, vagy az ismerősök között van olyan aki nem vette fel az oltást, győzze meg hogy éljen a lehetőséggel. Csak az oltás ment életet, és csak az oltás védheti meg Magyarországot és a magyar embereket egy újabb, negyedik járványhullámtól – fejezte be levelét a magyar miniszterelnök.

Következő
Szijjártó: Csak az oltás véd meg minket a járványtól