Bejegyzés kép

Megvan Magyarország harmadik érmese a tokiói olimpián, Milák Kristóf olimpiai bajnok.

A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

A Bp. Honvéd 21 éves világklasszisa már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.

A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát, eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.

Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.

Milák Kristóf: Annyira szétestem a gatya-ügy miatt, hogy úgy voltam vele, csak ússzuk le

Sokan előre a nyakamba akasztották ezt az aranyérmet, de ugyanolyan komolysággal készültem erre a versenyre, mint bármelyik másikra korábban. A legfontosabb, hogy megvan az olimpiai bajnoki cím, az időket majd lehet kergetni ezután” – kezdte értékelését a Budapesti Honvéd SE Európa-, világ- és immár olimpiai bajnoka, aki 1:51.25 perces győztes idejével elmaradt saját világcsúcsától. „Olyan nagy súlya van ennek az aranyéremnek, mint amennyi energiát belém fektettek a körülöttem lévők”.

A 21 éves versenyző kifejtette, hogy 15 év munkája van ebben a sikerben, és soha senkivel nem cserélne. Megjegyezte, mások csak az aranyat és a versenyt látják az életéből, de meglepődnének, ha csak egy napját megnéznék.

A 100 méter pillangón nincs elvárásom az időeredményt illetően, ott csakis a helyezés érdekel” – mondta az MTI érdeklődésére a folytatásról. „Az olimpia után viszont két hónapig nem akarok medencét látni”.

 A dobogósok sajtótájékoztatóján a versenyről kifejtette, olyan váratlan helyzetekre, minthogy elszakadt a gatyája, nem lehet felkészülni. Ugyanakkor azt kiemelte, jó volt látni és hallani a magyar úszó csapat tagjait a lelátón, sok erőt adott neki a biztatásuk, ha már nézők nem lehettek a Tokiói Vizes Központban.

Kristóf miatt lehetetlen volt nyerni” – válaszolt egybehangzóan a szám dobogósainak sajtótájékoztatóján az ezüstérmes japán Honda Tomoru és a bronzérmes olasz Federico Burdisso arra a kérdésre, hogy az aranyért ugrottak medencébe, vagy tudták, hogy ezúttal csak a második helyre lehet esélyük.

A következő kérdést ismét Milák kapta, aki viszont nem tudott szó nélkül elmenni a szerinte tiszteletlen kérdés mellett:

Engem bosszant ez a kérdés, hogy csak az ezüstért versenyeztek volna, mert ez tiszteletlen velük szemben. Ha én megadom nekik a tiszteletet, akkor másnak is meg kellene”.

Hosszú Katinka hetedik 200 méter vegyesen

A címvédő és világcsúcstartó Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis a hetedik idővel került a fináléba, ahol már a pillangón látszott, hogy nem tud beleszólni a dobogós helyezésekért zajló küzdelembe, ugyanis nyolcaddiként fordult az első ötven után és ezt követően is csak nőtt a hátránya az élmezőnnyel szemben.

Hosszú végül magához képest rendkívül gyenge, 2:12.38 perces idővel ért célba, az előfutamban (2:09.70) és az elődöntőben (2:10.22) is jobb időt ért el.

A számot a japán Ohasi Jui nyerte 2:08.52 perccel.

Azért nem halt meg senki” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok a magyar újságírókhoz érve egy mosolyt megengedve magának. „Sajnálom, hogy pont egy olimpián esett meg, amikor így úszom”.

Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy a májusi, budapesti Eb-n legerősebb számában, 400 méter vegyesen miért tudott két másodperccel jobb időt elérni, mint most az ötkarikás játékokon. Szerinte fizikálisan sokkal jobb állapotban van jelenleg, azóta öt kilót leadott, így papíron most kellett volna legalább két másodperccel gyorsabbnak lennie.

Leúszom a 200 méter hátat. Persze nem az a 200 méter hát lesz, amit látni szoktak tőlem” – válaszolt arra, hogy az önmaga számára is csalódást keltő szereplés után a 200 méter pillangóhoz hasonlóan visszalép-e a negyedik számtól.

A magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb alakja kifejtette, hogy ha nincs a pandémia okozta leállás, akkor biztosan nem így úszik.

Így biztosan nem tudom abbahagyni” – zárta szavait a 9-szeres világ- és 15-szörös Európa-bajnok, aki a japán fővárosban csütörtökön este 20.09-kor kezdi meg szereplését a 200 méter hát előfutamában.

Kapás Boglárka harmadik idővel a döntőben

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka a szerdai elődöntőből a harmadik idővel jutott a csütörtöki fináléba a tokiói olimpia úszóversenyén.

Az UTE 28 éves versenyzője egyéni legjobbjától mindössze kilenc századdal elmaradva, 2:06.59 perces idővel kvalifikálta magát a döntőbe, amelyet – közép-európai idő szerint – csütörtökön 4.28-kor rendeznek.

Németh Nándor a 100 méter gyors szerdai elődöntőjéből bejutott a csütörtöki fináléba a tokiói olimpia úszóversenyén.

A BVSC 21 éves sprintere 47.81 másodperces idejével három századot faragott saját országos csúcsából, amivel hetedikként jutott tovább. Németh hatalmas bravúrt hajtott végre, ugyanis a klasszikus számban legutóbb éppen Tokióban, az 1964-es játékokon volt magyar döntős, akkor Dobay Gyula hetedik lett.

„Sokkal jobb volt, mint tegnap. Nem számítottam rá, hogy reggel ilyen jó időt tudok úszni. Most a fő a cél megvan, holnap már egy felszabadult úszás lesz. Megpróbálok a döntőben kicsit javítani, ráadásul a többiek sem voltak messze, századok döntöttek, a fináléban már bármi lehet” – mondta a futam után Németh.

A finálét – közép-európai idő szerint – csütörtökön 4.37-kor rendezik.

Következő
Háromból három – Kenderesi, Milák és Hosszú is döntős 200 méteren