Bejegyzés kép
Szinte napra pontosan egy hónappal a választás után hétfőn megalakul az új országgyűlés. Az ünnepség 11 órakor kezdődik. Beszédet mond a köztársasági elnök, a korelnök, valamint a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Ezután a képviselők esküt tesznek, az államfő pedig javaslatot terjeszt be a miniszterelnök személyére. Megválasztják a parlament elnökét, alelnökeit és jegyzőit is. Az új parlament alakuló ülését az M1, a Duna és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.

„Hatalmas győzelmet arattunk” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a választások éjszakáján. A kormányfő hangsúlyozta: 2010 óta a győzelem szinte minden lehetőségét kimerítették – hangzott el az M1 Híradójában.

„Nyertünk 2010-ben még a régi, kétfordulós rendszerben. Nyertünk 2014-ben, amikor önállóan hívtak ki bennünket az ellenzéki pártok. nyertünk 18-ban, amikor részleges összefogást hajtottak végre, és nyertünk 2022-ben, amikor teljes volt az összeállás velünk szemben” – mondta Orbán Viktor.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/05/02/minden-amit-az-uj-orszaggyules-megalakulasarol-tudni-kell

Következő
Minden, amit a nyugdíjemelésről tudni kell!