Bejegyzés kép
Mivel a kaposvári és a zselici emberek véleménye is fontos, arra kérte az itt élőket Gelencsér Attila közösségi oldalán, hogy válaszoljanak minél többen a nemzeti konzultáció kérdéseire. Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a kormány célja az emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

A honatya kitért arra is, hogy habár az ellenzéki képviselők nem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, az országgyűlés többsége igennel voksolt az intézkedésre.

A politikus szerint jellemző, hogy amikor leginkább szükség lenne az összefogásra, az ellenzék megpróbál bizalmatlanságot kelteni az orvosokkal, virológusokkal szemben, és akadályozni a védekezést és az oltási kampányt.

– Az egész országot foglalkoztatja, hogy az oltási program előrehaladtával milyen ütemben és hogyan lehet újraindítani az országot, a gazdaságot, ezért indítottuk el az újraindításról szóló konzultációt – mondta Gelencsér Attila. – Hét kérdésre lehet válaszolni, többek között a védettségi igazolvánnyal, az éttermek és szállodák újraindításával és az este 8 óra utáni kijárási tilalommal kapcsolatban.

Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője szerint a konzultáció jó lehetőség arra, hogy mindenki elmondja a véleményét, és a kormány ezt figyelembe is fogja venni.

Hozzátette: fontos a kaposváriak és a zseliciek véleménye is, az, hogy minél többen mondják el, hogy mit gondolnak az újraindításról. Kérem, hogy töltsék ki a kérdőívet a vakcinainfo.gov.hu vagy a nemzetikonzultacio.kormany.hu internetes oldalon, hogy megtudjuk, mi az, amivel egyetértenek, mert csak közösen tudjuk a vírus harmadik hullámát legyőzni – mondta közösségi oldalán az országgyűlési képviselő.

Következő
Kövér: Azon múlik Magyarország jövője, hogy ki nyer 2022-ben