Bejegyzés kép
A kormány megőrzi a családtámogatási rendszert, a teljes foglalkoztatást, a nyugdíjak vásárlóértékét, és fenntartja a háztartási rezsicsökkentést, de az ukrajnai háború gazdasági hatásai miatt mindez az eddiginél is többe kerül, ezért hozták létre a honvédelmi és a rezsivédelmi alapot – jelentette ki Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.

Az alapba azoknak kell befizetniük, akik a háború következményeinek egyértelmű haszonélvezői, azoknak, akik extraprofitra tesznek szert, emellett a kormány is megtakarít – tette hozzá a Magyar Hírlap csütörtöki számban megjelent interjúban.

Hangoztatta: „A legutóbbi uniós csúcson is megvédtük a rezsicsökkentést. Orbán Viktor egyedüli miniszterelnökként sikeresen érvényesítette Magyarország érdekeit, megakadályozta azt a brüsszeli javaslatot, amely betiltotta volna az Oroszországból származó olaj használatát Magyarországon. (…) Az orosz kőolaj és gáz az alapja az ország működésének, a családok és a gazdaság biztonságos és megfizethető energiaellátásának. Ha úgy tetszik, orosz energiaforrás nélkül nincs fenntartható rezsicsökkentés.”

A szomszédunkban háború dúl. A magyar álláspont ezzel kapcsolatban a kezdetektől fogva világos volt: elítéljük Oroszország katonai beavatkozását, segítő kezet nyújtunk az Ukrajnából érkező bajbajutottaknak, de továbbra sem engedhetjük meg, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát. Orbán Viktor kormánya és a Fidesz–KDNP megvédi az ország békéjét, biztonságát és a magyar családokat – szögezte le Németh Szilárd.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/06/02/nemeth-szilard-a-honvedelmi-es-a-rezsivedelmi-alap-a-haztartasi-rezsicsokkentes-fenntartasara-szolgal

Következő
Orbán Viktor: A rezsicsökkentést megvédtük!