Bejegyzés kép

Elindult az újabb nemzeti konzultáció, amely már a kormány részéről gyakorlatilag bevált szokássá vált. A lényege továbbra is a vezetés és a lakosság közötti egyetértési pontok létrehozása és a kormány jövőbeni intézkedéseihez szükséges polgári támogatás megszerzése. Mindezek ellenére továbbra is rengeteg kritika éri a kezdeményezést, amelynek részleteiről Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában beszélt.

 

A balliberális kormányok idején napirendű volt a társadalompolitikai és gazdasági folyamatok eltitkolása A jelenlegi kormányzás ezzel szemben fontosnak tartja a lakosság véleményét. Ifj. Lomnici Zoltán szerint a mostaninál transzparensebb kormányzás nem volt a rendszerváltást követően, hiszen láthatjuk, hogy két választás között teljesen nyíltan vitat meg kormányzati intézkedéseket a polgárokkal.


a teljes beszélgetés itt visszahallgatható

„A vezetés kiteríti kártyáit a polgárok felé. Érdeke, hogy a lakosság megválaszthassa Magyarország irányait a legfontosabb nemzeti sorskérdésekben, aminek köszönhetően a jogalkotási döntés a polgárokkal együtt gondolkodva születik meg. Az Unióban a polgári kezdeményezés teljesen megbukott, gyakorlatilag nem létezik” – mondta az alkotmányjogász.

A szakértő szerint a magyar emberek tudásspektruma folyamatosan tágul, ezért a kormány úgy érzi, hogy olyan gazdasági kérdéseket is szükséges a polgárokkal megvitatni, mint az szja-visszatérítés, a hitelmoratórium és a 200 ezres minibálbér bevezetése, amelyek a mostani konzultáció fő témáját jelentik. Orbán Viktor kormányfő elmondása alapján a migrációs kvóta is újra napirendre kerül a tanácskozás alatt.

A Századvég jogi szakértője elmondta:

A miniszterelnök úr úgy fogalmazott, hogy a járvány idején nemcsak az illegális bevándorlókat nem szabad beengedni, hanem senkit, akinek migrációs státusza van, hiszen a menedékkérők körében nagyon magas a COVID fertőzöttek száma.

A címlapfotó illusztráció.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2021/06/14/nemzeti-konzultacio-a-vezetes-kiteriti-kartyait

Következő
Kubatov Gábor: A járvány elleni védekezés mindkét frontján jól teljesítettünk