Bejegyzés kép
A háborús infláció egyetlen ellenszere a béke! – írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, utalva ezzel a pénteki Kossuth rádiós interjújára.

Nagy esély van arra, hogy 2023 is bizonytalan lesz és szorongással teli, mert az várható, hogy az ukrán háború elhúzódik – erről a kormányfő pénteken beszélt a Kossuth Rádióban.

A kormányfő szerint azonban az ezzel járó infláció minket is érinteni fog. Részben a háború hajtja fel az árakat, a további áremelkedést pedig a bevezetett szankciók okozzák – mondta a miniszterelnök. Ezért döntött úgy a kormány, hogy két országvédelmi programot kell elindítani. Ennek egyik eleme a Fidesz kormányok által eddig elért eredmények megvédése, ezek közé tartozik a nyugdíj árszínvonalának megvédése, a családok megvédése és a rezsicsökkentés megvédése. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy

„a háború rombol, az infláció rombol.

Ha béke van, akkor gyorsabban tudjuk kivezetni majd ezeket az intézkedéseket, ha háború van, akkor nem fogjuk tudni kivezetni vagy csak nagyon lassan” – mondta. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett:

egészen addig, amíg az Európai Unió a háborús helyzetet finanszírozza, megnyújtja, addig az infláció is növekedni fog.

„A háborús infláció letörésének a legegyszerűbb módja a béke” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy jelenleg a magyar kormány szinte az egyetlen egész Európában, amely nem szankcióról és háborúról beszél, hanem arról, hogy békére van szükség. Úgy vélte:

az EU-nak lassan stratégiát is kell váltania ebben a kérdésben, mert ha így megy tovább, és az olajembargó után bevezetik a gázembargót is, akkor az egész európai gazdaságot tönkre fogják tenni.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/06/13/orban-viktor-a-haborus-inflacio-egyetlen-ellenszere-a-beke

Következő
Orbán Viktor: A háború el fog húzódni, de a rezsicsökkentést meg tudjuk védeni