Bejegyzés kép
Hatalmas győzelmet arattunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap késő este a kormánypártok budapesti eredményváró rendezvényén.

Egész napos percről percre tudósításunkat a választásról ide kattintva olvashatja.

A kormányfő a Bálna rendezvényközpont előtt felállított színpadon – nem sokkal 23 óra előtt mondott – beszédében úgy fogalmazott: „Hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan.”

Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még sohasem néztük ki olyan jól, mint ma este”– mondta a miniszterelnök, akinek beszédét az összegyűlt szimpatizánsok többször is Viktor, Viktor és Ria, ria, Hungária! felkiáltásokkal szakították félbe.

A nemzeti színekben kivilágított Bálna előtt Orbán Viktor mindenkinek megköszönte azt munkát, amit beletett a győzelembe. „Ez jó mulatság, férfimunka volt, jó volt veletek harcolni” – üzente, hozzátéve, hogy köszöni a jókívánságokat, az üdvözleteket, a hátbaveregetéseket, a bátorításokat, a munkaórákat és az értük mondott imákat is.

Külön köszöntötte a kormánypártokra határon túlról figyelő magyarokat. Köszönjük, hogy segítettek, mert így mi is kaptunk egy esély, hogy  segíthessünk nekik – tette hozzá. A kárpátaljai magyaroknak Orbán Viktor azt üzente: tartsanak ki, ne féljenek, az anyaország velük van.

Köszönetet mondott a magyar választópolgároknak, akinek azt üzente: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat, amit ma este tőlük kaptak.

Tudjuk, hogy a szerénység a legfontosabb, minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség, és valljuk be, hogy ma este van is mire szerénynek lennünk” – hangoztatta.

Köszönetet mondott a kormánypártok százezer önkéntesének.

Őket úgy jellemezte: nem robotok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek, akik szeretik a hazájukat, és ezért hajlandók voltak vállalni a kockázatot és a nehéz munkát.

Azt is megjegyezte: ez nem az „okoskodás ideje”, hanem a „boldogság estéje”. A választás eredményét úgy értékelte: akkor nyertek a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenük. Pártszövetségének győzelméről azt mondta: óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg velük szemben. Nekik azt üzente: „kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak.”

Úgy fogalmazott: „a magyar baloldal volt Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése. Tizenkét éve csak viszi a pénzt”– utalt Soros Györgyre a Fidesz elnöke.

A Fidesz–KDNP szerinte a győzelem minden lehetőségét kimerítette. „Már mindenhogyan nyertünk” – mondta és elsorolta:

2010-ben a régi kétfordulós választási rendszerben is nyert a pártszövetség, 2014-ben az önállóan induló ellenzéki pártokkal szemben is nyert, 2018-ban a részlegesen összefogott ellenzékkel szemben, valamint idén a teljes összefogással szemben.

Kijelentette: hiába a taktika, a cselszövés, a ravaszkodás, a végén mindig a szív győz. „Magyarország ma esti győzelme a szív győzelme” – fogalmazott, hozzátéve: azért nyertek, mert van egy közös szenvedélyük, amit úgy hívnak: Magyarország.

Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen, megvédtük Magyarország függetlenségét és szabadságát, megvédtük Magyarország békéjét és biztonságát – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: bár az eredmények még nem ismertek, reméli, hogy megvédték a gyermekeiket és a családjainkat.

A kormányfő kiemelte: ennyi ellenfelük még sosem volt. Ide sorolta a nemzetközi baloldalt körös-körül, a brüsszeli bürokratákat, a Soros-birodalom minden pénzét és szervezetét, a nemzetközi fősodratú médiát, majd megjegyezte: és a végén még az ukrán elnök is.

Hiába a rengeteg pénz és a rengeteg túlerő, ha összefogunk nem lehet bennünket megállítani – mondta és felidézte, hogy az október 23-i Békemeneten „mondtuk el együtt: nincs annyi pénz, ami megállíthatna bennünket, és ha összefognak a legvastagabb falon is át fogunk menni”.

Kitért arra is, hogy „a világban nemcsak ellenfeleink, barátaink is vannak, ők is mindent megtettek a győzelemért”.

Jó szívvel gondolunk az amerikai barátainkra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, a szlovákokra és az osztrákokra is – mondta, hozzátéve: ezt a győzelmet nekik is ajánljuk, ez az ő győzelmük is.

A kormányfő kiemelte: az egész világ láthatta ma este itt Budapesten, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött. Üzenjük Európának: ez nem a múlt, ez a jövő, ez lesz a mi közös európai jövőnk – fogalmazott, hozzátéve: az egész világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat.

Mi, akik ma győztünk, azt vállaljuk, számunkra mindig Magyarország lesz az első” – emelte ki Orbán Viktor. A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenekelőtt, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! – zárta beszédét a kormányfő, majd a pulpituson jelenlévőkkel együtt a rendezvényközpont előtt összegyűltek elénekelték a Kossuth-nótát.

A címlapfotón Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke győzelmi beszédet mond a Fidesz–KDNP eredményváró rendezvényén, a Bálnában az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án (MTI/Koszticsák Szilárd)

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/04/03/orban-viktor-gyoztunk

Következő
Gelencsér Attila: megvédtük Kaposvárt és a Zselicet!