Bejegyzés kép
Minden bajbajutott számíthat Magyarországra – jelentette ki a miniszterelnök Beregsurányban, miután látogatást tett a térségben. Orbán Viktor azt mondta: mindenhol bajt és bajba jutott embereket látott. Szállás és ellátás van, a diákok tudnak iskolába járni és munkalehetőség is lesz. Hozzátette: a helyzet megoldásának és a baj felszámolásának kulcsa azonban nem Magyarországon, hanem a határ túloldalán van.

Személyesen köszöntötte az Ukrajnából érkező menekülteket Orbán Viktor Beregsurányban. A miniszterelnök a határ menti településen a bajba jutott családokkal találkozott az orosz–ukrán háború nyolcadik napján.

„Bajt láttam mindenhol, mindenhol csak baj. Bajba jutott emberek akik, többségük hátrahagyva azt, amijük van, próbál valahogy elmenekülni a katonai és háborús fenyegetés elől. A magyarok egyszerűbb helyzetben vannak, mert beszélik a magyar nyelvet, meg itt vannak ismerőseik meg kapcsolataik, tehát aránylag gyorsan találnak is szállást maguknak, sőt a legtöbbjük már munkát is. Beszéltem olyan családdal, akinek már Nyíregyházán megvan a bérelt lakása, ahova öt gyerekkel be tud menni, és már holnap munkába is áll”

– mondta a miniszterelnök újságíróknak.

„Szállás van, ellátás van és munkalehetőség is lesz” – tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a körülményekhez képest a dolgok gördülékenyen mennek.

„Nekünk válságviselt minisztereink vannak. Nagy válság, de volt már egy a Krím idején is, meg itt (a Felső-Tiszánál) is voltak árvizek. Én most találkoztam itt néhány emberrel, akikkel 2001-ben dolgoztam együtt a gátakon, amikor az árvíz beköszöntött, meg Magyarország kipróbálta már a déli határ mentén, amikor illegális migránsok százezrei árasztották el Magyarországot.

Tehát nekünk van egy válságkezelési képességünk, amit az elmúlt tíz-egynéhány évben felhalmoztunk, a tapasztalat az ilyenkor jól jön, mert baj idején a legfontosabb a nyugalom”

– fogalmazott a kormányfő.

A nyugalom és a higgadtság most elengedhetetlen. A háborúra a megoldás kulcsa nem Magyarországon van, hanem odaát, mi csak segíteni tudunk a bajbajutottaknak – hangsúlyozta a miniszterelnök. „Igyekszünk minél hamarabb keríteni nekik szálláslehetőséget vagy a végcélhoz eljuttatni” – tette hozzá.

A határ menti polgármesterekkel is egyeztetett a miniszterelnök

„Azt az ellátást kapják a menekültek, amit a magyar emberek is kapnak” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Annak is tudnak segíteni, aki nem tud tovább utazni Magyarországról, vagyis itt marad az országban.

„Már megkezdődött annak a koordinálása, hogy akik itt maradnak Magyarországon, mert nem akarnak vagy nem tudnak visszamenni, vagy nem akarnak és nem tudnak tovább menni, azoknak legyen munkájuk. Ennek a megszervezése megkezdődött, felvettük a kapcsolatot legnagyobb munkaadókkal, legnagyobb munkaerő-közvetítő cégekkel. Mindenkinek próbáljuk megteremteni azt a lehetőséget, hogy saját egzisztrenciát tudjon kialakítani, ha már úgy hozta az élet, hogy itt fog velünk élni és itt kell berendezkednie Magyarországon. Ez egy munkaalapú ország, itt mindenkit munkához segítünk” – mondta Orbán Viktor.

„A magyar gazdaság fellendülőben van, munkaerőhiány viszont még van, így jól jön a dolgos kéz”

– tette hozzá a miniszterelnök.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2022/03/03/orban-viktor-minden-bajbajutott-szamithat-magyarorszagra

Következő
A háborúból Magyarországnak ki kell maradnia