Bejegyzés kép

Kezdődött a nyugdíjasoknak kifizetett nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiummal. Folytatódik a tizenharmadik havi teljes nyugdíj kifizetésével. A fiatalok januártól nem fizetnek jövedelemadót. Kétszázezer forint lesz a minimálbér, és 260 ezer a garantált bérminimum. Hat havi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök, húsz százalékkal nő az ápolók, a szociális és a kulturális ágazatban dolgozók bére, a családoknak pedig visszafizetjük a 2021-ben befizetett adójukat – közölte Orbán Viktor vasárnap, a Fidesz tisztújító kongresszusán.

– Köszönöm a megtisztelő bizalmat és azt, hogy ismét rám bíztátok a Fidesz, Magyarország legsikeresebb politikai közösségének a vezetését

– közölte Orbán Viktor vasárnap, a Fidesz tisztújító kongresszusán, miután újraválasztották a pártelnöki pozícióra.

– Azért fogadhattam el a ti megtisztelő bizalmatokat, mert a feleségemtől megszereztem az engedélyt, ezért rögtön utánatok neki is köszönetet kell mondanom – tette hozzá.

– Az elmúlt tíz évben a mi nemzedékünk után – az alapítók után – a következő nemzedék beérett – hívta fel a figyelmet a kormányfő, aki elmondta, azért vállalta el a pártelnökséget, mert a legjobb korban van, bár ezt eddig is így érezte.

– Mindez csak felkészülés volt az igazán nagy dolgokra, amik még várnak ránk – húzta alá a miniszterelnök.

Mint arra a kormányfő felhívta a figyelmet, a Fidesz hűséget, hitet és bizalmat jelent.

– Mi hűek maradtunk Magyarországhoz és a magyar emberekhez.

Amíg ez a hűség kitart, Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni – tette hozzá. Márpedig mi sikeresek vagyunk. Erre az a magyarázat, hogy amit csinálunk, nekünk az a szenvedélyünk. Mi a csúcsra törekszünk, és oda akarjuk feljuttatni Magyarországot is – részletezte.

–  Mi a célunk? – tette fel a kérdést a miniszterelnök. Hová juthat el Magyarország? Mint mondta, világos célok nélkül nincs sikeres kormányzás, sikeres ország és békében, boldogan élő nemzet sem. Majd ismertette a tíz évvel ezelőtt kitűzött célokat.

 – Egymillió munkahely, nem leszünk adósrabszolgák, megvédjük a nyugdíjakat, a középpontba a családokat állítjuk, visszaadjuk Budapest régi fényét. Mert a magyaroknak kell egy város, amelyre büszkék lehetnek. Megmentjük a falvakat, dűlőre jutunk a romákkal, kihozzuk őket a segélybe tengetett helyzetből, helyette munkát adunk nekik. Megtartjuk az elszakított magyar közösségeket, és nem leszünk gyarmat. Brüsszelben nem leszünk gyarmat, hanem kiállunk a magyarok érdekeiért

– közölte Orbán Viktor.

Mint mondta, egy csődbe juttatott országot vettek át akkor szocialistáktól. Talpra állították az országot, és megindították felfelé.

– Ezért kérhetjük újra a választók bizalmát, ez a mi fedezetünk – tette hozzá. – A mi legfontosabb szövetségesünk a valóság. A mi teljesítményünk az elvégzett munka. A liberálisoké az, hogy liberálisok. Igaz, hogy csődbe vitték az országot, hogy a városházát is eladják, hogy semmilyen teljesítményt nem tudnak felmutatni, csak büszke liberálisok, és meg akarják mutatni hogyan kell gondolkodni.

Orbán Viktor felidézte a korábban tett vállalásokat, így többek között a családok támogatását, az egymillió új munkahelyet, a falvak felemelését, a cigányok munkához jutását.

– Nem leszünk gyarmat, és Brüsszelben is kiállunk a magyarok érdekeiért. Tizenkét évvel ezelőtt ezek voltak a célok, és talpra állítottuk és elindítottuk felfelé az országot. Szavunkat adtuk, és betartottuk, és ezért kérhetjük a magyar választók bizalmát

– közölte Orbán Viktor. Hozzátette: a mi szövetségesünk a valóság, míg a baloldal és a liberálisok számára az a legfőbb tudás, hogy megmondják másoknak, hogyan kell élni.

– Azt ajánljuk Magyarországnak, hogy akarjon többet, mert nem érhetjük be azzal, amit eddig elértünk – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök felidézte, hogy lakosság arányosan 2010-ben Magyarországon dolgoztak a legkevesebben az Európai Unióban, ám ma már a 73 százalékot is eléri a foglalkoztatottság, de még innen is tovább lehet lépni.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a következő tíz évben megújul a vasúti járműgyártás, megépül a V0 vasúti gyűrű, továbbá visszakerül magyar tulajdonba a nemzeti reptér. Ezután a miniszterelnök emlékeztetett, hogy a világ a járványok és a népvándorlások korát éli, ezért sokan nem lelkesednek a nagyívű tervekért.

A miniszterelnök kiemelte, amit elértünk a járvánnyal szemben, azt most meg kell védenünk.

– Az évtizedes távlatokról szőtt tervek helyett ma az oltásellenesekkel szemben kell mozgósítani erőinket – mondta. A miniszterelnök szerint aki tagadja az igazságot, elbizonytalanítja az embereket, kamuvideókat terjeszt, ideológia alapján akar beszerezni vakcinát, az szó szerint a magyarok életét veszélyezteti.

Orbán Viktor elmondta, a járványveszély mellett  a brüsszeli hálózat is veszélyt jelent, akik a járványveszély mellett ránk erőltetnék a migránsokat, illetve az emberek anyagi biztonságát is kockára akarják tenni. Hozzátette: a mi ellenfeleink az elszánt Brüsszel-hívők, akik a magyar érdekek helyett inkább az övékét szolgálják.

– Fűtsetek kevesebbet, használjatok kevesebb vizet, ha mégis, fizessetek többet, mondják ők – részletezte.

A miniszterelnök szerint ez a kommunista időket idézi meg.

– Nem a zsemle kicsi, mondták Kádárék, hanem a pofátok nagy – emlékezett vissza.

Elmondta, hogy ma nem elég csak védekezni Brüsszellel szemben, meg kell reformálni, mielőtt darabokra hullik. – Ezért támogatjuk Kaczyńskiék kezdeményezését, hogy szervezzük újjá az európai jobboldalt – tette hozzá.

– Azért léptünk be az EU-ba, mert integrációt ajánlottak. Ez azt jelenti, hogy együtt csinálunk dolgokat. Barátságos, együttműködő módon. Szó sem volt arról, hogy elveszik a jogainkat. Nem szabad passzívan elfogadni minden Brüsszeli projektet. Erről nem volt szó – húzta alá.

– Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők meg ott szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya – mondta.

– Ellenezzük a politikailag korrekt, multikulturálisan gondolkodó szövetséget – közölte a miniszterelnök. Kiemelte: Magyarország elutasítja a migrációt.

– Meg kell állítani a lopakodó egyesítést az unióban, mert ez kizárólag az európai elitek érdeke, ez Gyuri bácsi világa

– hívta fel a figyelmet a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy minden államnak joga van kimaradni a migrációból és az Európai Egyesült Államokból. Ezután a miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy a nyugat fennen bírálja Kínát, ám eközben szoros kereskedelmi kapcsolatokat folytatnak a kelettel.

 – A következő hónapokban olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott – mondta.

– Kezdődött a nyugdíjasoknak kifizetett nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiummal. Folytatódik a tizenharmadik havi teljes nyugdíj kifizetésével. A fiatalok januártól nem fizetnek jövedelemadót. Kétszázezer forint lesz a minimálbér, és 260 ezer a garantált bérminimum. Hat havi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök, húsz százalékkal nő az ápolók, a szociális és a kulturális ágazatban dolgozók bére, a családoknak pedig visszafizetjük a 2021-ben befizetett adójukat. Ilyen sosem volt még – szögezte le.

– Igen kedves barátaim, tisztelt kongresszus, ez sok-sok millió ember. Ez azt jelenti, hogy a mi programunk mögött elsöprő társadalmi többség áll. A kérdés csak az, lesz-e ebből a társadalmi többségből választási többség? Én azt mondom, lesz, ha becsülettel dolgozunk a hátralévő hetekben. Október 23-án átmozgató jellegű összejövetelt tartottunk. Egész jól néztünk ki –  mondta.

– Egész jól néztünk ki, de éppen csak megmutattuk a bicepszeinket. Nem voltunk kevesen, de ennél kétszer, sőt háromszor is többen leszünk, amikor befordulunk a célegyenesbe, és hiába áll elénk a teljes baloldal, Brüsszel és Soros György egész hadserege, együtt a legvastagabb falon is át fogunk menni, és újra győzni fogunk, mert Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra. A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! – zárta gondolatait Orbán Viktor.

Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: Havran Zoltán)

A cikk a magyarnemzet.hu-n olvasható.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2021/11/orban-viktor-mi-huek-maradtunk-magyarorszaghoz-es-a-magyar-emberekhez?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

Következő
Sok kis lépéssel érhetünk célba egy zöldebb úton is