Bejegyzés kép
Történelmi rekordot döntött a magyar gazdaság. Több mint 7 százalékkal nőtt a GDP 2021-ben az egy évvel korábbi szinthez képest, ilyenre a rendszerváltozás óta nem volt példa. Ez nemzetközi összehasonlításban is a legjobb adatok közé tartozik. Fontos, hogy már a válság előtti szintet is meghaladja a magyar gazdaság teljesítménye, tehát a járvány miatti veszteséget bőven ledolgozta, sőt, erősebb, mint előtte. A kormány szerint az adócsökkentések és a családok, cégek, beruházások támogatása volt a kulcs – számolt be róla az M1 Híradó.

 

Évente másfél millió lökhárítót gyártanak a Rehau Automotive legújabb üzemében. A legmodernebb technológiával készült alkatrészeket aztán a világ nagy autógyáraiba szállítják. Így Kecskemétre, a Mercedes-gyárba is.

A külgazdasági és külügyminiszter az átadón arról beszélt, hogy az új gyár tovább növeli majd a magyar járműipar és ezzel együtt a magyar gazdaság teljesítményét.

A Rehau globális hálózatának legnagyobb és legmodernebb gyára jön itt létre Újhartyánban. Ebben a gyárban csúcstechnológiával állítják elő azokat a lökhárítókat, amelyeknek egy jelentős része a közeli kecskeméti Mercedes-gyárba kerül majd. 63 ezer négyzetméternyi gyár épült és évente kétmillió négyzetméternyi autóalkatrész befestésére nyílik lehetőség ezzel a beruházással, amely 720 új munkahelyet teremt” – közölte Szijjártó Péter.

Az ilyen fejlesztések húzták tavaly a GDP-t, amely a várakozásokat jóval felülmúlva 7,1 százalékkal növekedett éves összehasonlításban.

Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta:

bebizonyosodott, hogy az adócsökkentésekre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika eredményes tud lenni, és gyors visszaépülést tesz lehetővé egy válság után is.

Egy kiemelkedő teljesítményt tett, lépett meg a magyar gazdaság 2021-ben. Azzal, hogy a kormány nem a megszorítások politikáját választotta, jelentősen hozzá tudott járulni és segítséget tudott adni a gazdaság szereplőinek, és elkerültük a mély visszaesést is. Támogató gazdaságpolitikával és a beruházások ösztönzésével tudtunk lehetőséget teremteni arra, hogy újraindítsuk a gazdaságot, és egyfajta lépéselőnnyel jöjjünk ki a válságból” – fogalmazott.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2022/02/15/tortenelmi-rekordot-dontott-a-magyar-gazdasag

 

Következő
A választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai vissza akar térni