Bejegyzés kép

A magyar kajakosok már eddig is megörvendeztettek minket, így bízhatunk abban, hogy a csütörtöki versenyeken is szépen szerepelnek a kenusokkal együtt, először a középdöntőkben, majd reményeink szerint a döntőkben.

Csipes Tamara ezüstérmes K-1 500 méteren, Kozák Danuta pedig negyedik lett

Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg Kozák Danuta, aki a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett, ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett.

A nők legnagyobb figyelemmel kísért számában a két magyar egymás melletti pályán, az 5-ösön és az 6-oson lapátolt, a legnagyobb ellenfél, az új-zélandiak sztárja, a világbajnoki címvédő Lisa Carrington a 3-asról vágott neki a távnak.

A 4-esen az elsősorban 200-as specialista svéd Linnea Stensils belehúzott a rajtgépbe, így – hogy a feszültség még inkább fokozódjon – meg kellett ismételni a rajtot. Ez aztán Carringtonnak sikerült a legjobban, olyannyira, hogy ötven méter után gyakorlatilag már fél hajóhossz előnnyel a mezőny előtt lapátolt.

Az ezüstérmes Csipes Tamara és édesapja, Csipes Ferenc összeölelkezik a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A magyarok nem kezdtek jól, de aztán Csipes rákapcsolt, 250 méternél már a második helyen haladt, és ezt a pozícióját tartani tudta a táv második felében is. Bár megpróbálta támadni az új-zélandit, nem volt esélye, hogy utolérje. Eközben a  Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák 250-nél az ötödik helyen lapátolt, és a hajrában ezen egyet javítva negyedikként ért be, a dobogósoktól jócskán lemaradva.

A számot magabiztosan nyerő Lisa Carrington Tokióban már három aranynál jár, és a négyessel – sporttörténelmet írva – szeretné megszerezni a negyediket is. Ő egyébként 1996 és Kőbán Rita óta az első ebben a számban, aki aktuális világbajokként az olimpiát is megnyerte.

A négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipes – akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc –, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.

A Honvéd 31 éves kajakosáé a magyar kajak-kenu sport 85. ötkarikás érme, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 15. érem, a hetedik ezüst.

Csipes: Ebben most minden benne volt, minden, amit el lehet képzelni a földön

Rengeteg munkám van ebben, főleg amióta a kislányom megszületett” – kezdte a 31 éves versenyző, aki 2017 novemberében adott életet Olíviának. „Annyira örülök, hogy kaphattam egy lehetőséget azáltal, hogy két egység indulhat egy nemzetből egyesben. Eddig még soha nem tudtam megmutatni, hogy mit tudok nyár végén, nem pedig tavasszal, a tízfokos márciusban. Úgy voltam vele, hogy ez életem legnagyobb lehetősége, ha ezt elszúrom, akkor egy totális idióta vagyok.

Elárulta, hogy pályafutása során volt már olyan versenye, amelyben nem volt benne a szíve, a lelke, voltak olyan időszakai, amikor nem érdekelte az eredmény.

De ebben most minden benne volt, minden, amit el lehet képzelni a földön, ezért is vagyok ennyire boldog.

Mentálisan nem egyszerű helyzet az, hogy mindig mögötte vagy egy ötszörös olimpiai bajnoknak, akivel felnőttem és 18 éves korom óta versenyzek együtt

– utalt Kozák Danutára. „Mindig mögötte vagy, mert hihetetlenül tehetséges kajakos, te pedig gyakran felteszed magadnak a kérdést, hogy jó, te vagy a második, de ezzel mit érsz? De most megkaptam a lehetőséget, hogy megmutassam: lehet, hogy én is érek valamit.

Csipes úgy fogalmazott, az elmúlt hónapban önmagához képest is nagyon jól ment, ezért a negyediknél rosszabb helyezést kudarcnak érezte volna.

London és Rio bajnokának, Kozák Danutának nem sikerült a triplázás, címvédőként ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

Hogy mi minden futott át rajtam? Leginkább az, hogy mennyi szenvedés, könny, fáradság van emögött. És nemcsak az enyém, hanem a családomé, a férjemé (edző-férje, Somogyi Béla), a kislányomé. De ez sajnos nem jött most ki” – nyilatkozott a klasszis versenyző.

A döntőről szólva felidézte, hogy rosszul rajtolt, és utána próbálkozott ugyan, de kevés sikerrel.

Jobbos oldalszél volt, ami talán nekem kedvezett a legkevésbé, de nem ezen múlott. Távol voltak tőlem a riválisok, ez sem volt jó. Nem volt egy jó futam a részemről” – fogalmazott Kozák.

Tótka Sándor olimpiai aranyérmes a kajak egyes 200 méteren! Csizmadia Kolos a negyedik helyen végzett

Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.

A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, s most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. A finálékra kilátogatott a Sea Forest kajak-kenu pályára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.

Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka – az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t – szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Bírta a saját maga által diktált tempót, s miközben Hüttner Csaba szövetségi kapitány óriási csatakiáltást eresztett el a parton, elsőként haladt át a célvonalon. Az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról.

Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.

Ez a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya – korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni –, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 14. érem, az ötödik arany.

A 27 éves friss ötkarikás bajnok az MTI-nek azt mondta, a célban örömkönnyeket hullajtott, miután megtudta az eredményt, mert először azt hitte, hogy olasz riválisa ért célba elsőként.

Ilyenkor mindig pesszimista vagyok, de aztán felnéztem a kijelzőre, láttam, hogy az első helyre Magyarországot írják, és akkor úgy eltört bennem valami

– fogalmazott az UTE kajakosa, aki elárulta, közvetlenül az eredményhirdetés után a feleségével beszélt telefonon. „Ági az egyetlen, aki valóban tudja, hogy mit és mennyi munkát tettem ebbe bele. Amikor Magyarországon is kitört a koronavírus-járvány, akkor leköltöztünk Gyomaendrődre egy vízparti nyaralóba, ott edzettünk, és ott kezdtünk el először gondolkodni a feleségemmel azon, hogy mit tehetünk még a felkészülés érdekében” – mondta Tótka, hozzátéve, abban biztosak voltak, hogy egy év csúszással megrendezik az olimpiát, ezért külön elkezdtek odafigyelni többek között az étkezésre, a helyes légzéstechnikára, a fizikoterápiára, valamint a mentális felkészülésre is.

Szokták mondani, hogy a sikernek nem receptje van, hanem ára, és úgy tűnik, hogy én megfizettem az árát. Rengeteg munka van az eredmény mögött, és azt mondhatom, hogy most már sejtem, mi kell egy jó pályához

– jelentette ki a friss olimpiai bajnok, aki úgy érzi, Tokióban minden neki kedvezett, sem a meleggel, sem a páratartalommal, sem pedig a széllel nem volt problémája, a döntőre pedig minden szempontból felkészült.

A célba érkezés után azt mondtam Liam Heath-nek, hogy miatta lettem gyorsabb, megköszöntem neki, hogy ilyen erős ellenfél és hogy ezzel inspirált engem, de most már én vagyok a leggyorsabb kajakos” – nyilatkozta Tótka, utalva az öt éve Rióban aranyérmes, valamint világbajnok brit riválisára, aki ezúttal bronzérmes lett. „Ha valaki jól használja a közösségi médiát, akkor sok mindent meg lehet onnan tudni. Én mindig néztem Heath-et, hogy mit csinál, milyen súllyal edz és milyen technikával evez, mert úgy voltam vele, hogy tanulni a legjobbtól érdemes.”

Az UTE kajakosa úgy fogalmazott, nem merte bevállalni a pimasz rajtját, mert az indítóbíró a mostani olimpián nagyon szigorú.

Úgy voltam vele, hogy nem kockáztatok, mert ha nem megy le a rajtgép és visszadob, akkor egyből négy-öt tizedes hátrányban vagyok. Akkor nem nyertem volna” – vélekedett.

Tótka azt is elmondta, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség profi munkát végzett az akklimatizációs táborban, ahol hibátlan körülmények között tudtak készülni.
Otthon a klubom is nagyon sokat segített, úgyhogy ez egy igazi csapatmunka volt, nem is tudnék egyetlen embert kiemelni” – jelentette ki, és azt is elárulta, edzőjét, Hüvös Viktort korábban még soha nem látta elérzékenyülni, de a mostani győzelme után sírva borultak egymás nyakába.

Sajnálom, hogy ez a versenyszám nem marad az olimpiai műsorban, mert az eddig elvégzett munkánk egy részét kidobhatjuk a kukába, de lesznek helyette új kihívások

– mondta Tótka.

A K-1 200 méteren negyedik Csizmadia Kolos úgy fogalmazott, nagyon jó lett volna éremmel hazamenni, az volt az álma, de ez most nem sikerült neki.

A rajtnál valóban volt gondom, az első fókusz elment, aztán pedig nagyon gyorsan kellett újra reagálni, úgyhogy szerintem igazából ott ment el” – mondta Csizmadia, aki saját bevallása szerint a célban biztos volt benne, hogy Tótka győzött, de azt is tudta, hogy ő lemaradt az éremről.

Nádas Bence, Kopasz Bálint duó hatalmas csatában a negyedik helyen végzett a kajak kettesek 1000 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyar indulója, a Béke Kornél, Varga Ádám kettős a B döntőben fejezte be a szereplését és összesítésben a 12. helyen zárt.

Nádas és a keddi egyéni versenyben aranyérmes Kopasz közvetlenül az ötkarikás játékok előtt ült csak össze, ennek ellenére remekül teljesített az elő- és középfutamban, így a magyar tábor a rajt előtt titkon egy újabb éremben reménykedett.

A döntőben a világbajnoki címvédő és idén Európa-bajnok német Max Hoff, Jacob Schopf duón kívül egy-egy cseh, fehérorosz, új-zélandi, ausztrál, kínai és spanyol hajó volt az ellenfelük. A németek és az ausztrálok kezdtek a legjobban, de velük tartottak a magyarok is, akik 500 méternél a második helyen haladtak az ausztrálok mögött. A táv második felében a németek és az ausztrálok különcsatát vívtak az aranyért – végül előbbiek, Jean van der Westhuyzen és Thomas Green diadalmaskodtak –, Nádasék pedig a dobogóért harcoltak, de végül az egyes pályán besurranó csehek, Josef Dostal és Radek Slouf megelőzték őket.

A 25 éves, szegedi Nádasnak ez pályafutása legnagyobb sikere. A győriek 24 éves sportolója, Kopasz pedig az aranyérem mellett egy újabb pontszerző helynek örülhet.

Nagyon boldog és elégedett vagyok” – mondta Kopasz Bálint. „Hiba nem volt sem az előfutamban, sem a középfutamban, sem a döntőben. Gyönyörűen végigmentünk, dinamikusan. Az elmúlt két hónapban csak párszor ültünk össze, ez egy nagyszerű eredmény nekünk a többiekkel szemben, akik már évek óta együtt készülnek.

Amikor nekikezdtünk a közös munkának, nem gondoltam volna, hogy negyedikek leszünk az olimpián” – vette át a szót Nádas Bence. „Egyetértek, ebben a három ezer méterben nem tudtunk hibát találni. A döntőben jó volt a sebességünk, nem volt billenés, az oldalszél sem zavart minket. Nagyon boldogok vagyunk, ezt az eredményt nekem még fel kell fognom.

Hozzátette: szerinte van jövője ennek a párosnak, és ha foglalkoznak vele, még bőven tudnak fejlődni, előre lépni.

Csizmadia Kolos: Életem két napja volt ez

Balla Virág nyert, Takács Kincső pedig hatodik lett a B döntőben a kenu egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián, így előbbi kilencedikként, utóbbi 14.-ként zárt.

A két győri kenus később közösen párosban is vízre száll a japán fővárosban, az egyest tulajdonképpen mindketten bemelegítésnek szánták a fő számukra.

A most debütáló női kenu történetének első olimpiai aranyát a világbajnoki címvédő amerikai Nevin Harrison


Középdöntők:

Csizmadia Kolos és Tótka Sándor is futamgyőztesként kajak egyesek 200 méteres döntőjében

Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is futamgyőzelemmel jutott be a döntőbe a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián.

A két csütörtök délelőtti középfutamból az első négy-négy helyezett lépett tovább a fináléba.

A két magyar közül egyértelműen az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia került az erősebb futamba, amelyben ott volt többek között az olimpiai és világbajnoki címvédő brit Liam Heath is, akit szerdán sikerült legyőznie az előfutamban. A magyar kajakos ezúttal is jól kezdett és végig bírta a szükséges tempót olyannyira, hogy most is ő ért elsőként a célba, azaz – kilenc ezredmásodperccel – ismét maga mögé utasította Rió bajnokát.

Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka – az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t – az előfutamban aratott könnyed sikere után ezúttal is remekül rajtolt és végig vezetve, tisztán nyert.

Takács és Balla B döntős C-1 200 méteren

Takács Kincső és Balla Virág is a B döntőbe kvalifikálta magát a kenu egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián.

A két csütörtök délelőtti középfutamból az első négy-négy helyezett lépett tovább a nyolcas fináléba.

A két győri kenus – akik később közösen párosban is vízre szállnak a japán fővárosban, s az egyest tulajdonképpen bemelegítésnek szánják a fő számukra – külön futamba került, elsőként Ballát szólították a rajthoz. A vállsérülés miatt visszalépett Horányi Dóra helyére beugró, négyszeres Európa-bajnok erős ellenfeleket kapott, s bár nagyon küzdött, nem tudott az élbollyal tartani. Hatodik helye B döntős folytatást jelent.

Ha lehet, még Ballánál is komolyabb riválisok vártak a világ- és Európa-bajnok Takácsra, akinek többek között a szám egyik favoritjával, a világbajnoki címvédő amerikai Nevin Harrisonnal, valamint a kanadaiak 11-szeres világbajnokával, a doppinggyanú alól felmentett Laurence Vincent-Lapointe-tel is meg kellett küzdenie.

A 27 éves, négyszeres Eb-győztes magyar kenus rosszul jött ki a rajtból, s az itt összeszedett hátrányát nem sikerült ledolgoznia, nyolcadik lett. A futamot Harrison nyerte.

Csipes Tamara és Kozák Danuta is futamgyőztesként jutott a női kajak egyesek 500 méteres döntőjébe

A kétszeres címvédő Kozák Danuta, valamint Csipes Tamara is magabiztosan, futamgyőzelemmel jutott be a döntőbe a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián.

A nők legnagyobb figyelemmel kísért számában már a csütörtök délelőtti középfutam is nagyon keménynek ígérkezett, ugyanis csak az első két-két helyezett léphetett tovább a fináléba.

Az ellenfeleket látva a négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipes számára nem ígérkezett megoldhatatlannak a feladat, s a Honvéd 31 éves kajakosa igazolta is a papírformát. Már a rajt után az élre állt, s bár az új-zélandiak második számú versenyzője, Caitlin Regal vele tartott, egy hajóhossz előnnyel haladt át elsőként a célvonalon.

London és Rió bajnokának, Kozáknak a második középfutamban csak a mellette lapátoló két fehéroroszra, a 2017-es világbajnok Volha Hudzenkára és az öt éve negyedik Marina Litvincsukra kellett figyelnie. A Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka a táv első felében Hudzenkával együtt haladt, aztán ritmust váltva az élre állt, s bár a hajrában még a portugál Teresa Portela is támadta, megszerezte a futamgyőzelmet.

A Nádas Bence, Kopasz Bálint páros a döntőben, a Béke Kornél, Varga Ádám duó a B döntőben folytatja a kajak kettes 1000 méteres távján

A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó bejutott a nyolcas fináléba a kajak kettesek 1000 méteres versenyében a tokiói olimpián, a szám másik magyar indulója, a Béke Kornél, Varga Ádám kettős pedig a B döntőben fejezi be a szereplését.

A két magyar hajó azonos középfutamba került a csütörtök délelőtti programban, a hat egység közül négy jutott a fináléba.

Nádas és a keddi egyéni versenyben aranyérmes Kopasz megnyerte szerdai előfutamát, míg a KSI-s egység, Béke és az egyesben ezüstérmes Varga a reményfutamból kvalifikálta magát a folytatásra. Nádasék most is jobban kezdtek, 250 méternél a harmadik helyen lapátoltak, majd a táv második felét a világbajnoki címvédő Max Hoff-fal és Jacob Schopffal tették meg az élen, és a célba is a győztes németek mögött érkeztek.

Béke és Varga az elején és a táv közepén még tartotta negyedik, továbbjutó helyét, a hajrában azonban visszaesett és ötödikként a B döntőbe jutott.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/cikk/2021/08/05/kajak-kenuban-ujabb-eremdomping-johet-kovesse-nalunk-eloben

Következő
Egyre többen térnek haza