Bejegyzés kép

Megújult és új helyre költözött a kaposvári Tourinform Iroda, azonban nem kell aggódni, nem kell messze sétálni a régi helytől, alig pár lépés után már be is léphetünk a letisztult és modern helyiségbe, ahol elintézhetjük ügyeinket.

Mint ismert, a kaposvári Tourinform Iroda 1992 óta fogadja a belföldi és külföldi látogatókat, turistákat egyaránt. 2020-ben írtak ki pályázatot a magyar Tourinform Irodák felújítására, amit a kaposvári egység is elnyert, ennek köszönhetően több mint 17 millió forintból újulhatott meg a létesítmény, ráadásul új helyre is költözött.

Azonban nem kell sokat sétálni, a régi helytől alig néhány száz méterre található az új központ, a Dorottya ház földszintjén, ahol a régi szolgáltatások mellett új lehetőségeket is kínálnak a turisták számára: lehet biciklit és nordic walking botot is kölcsönözni.

Szita Károly Kaposvár polgármestere az iroda átadásán elmondta, az épület a helyi turizmus fellegvára lesz, ahova bátran fordulhatnak az ideérkező turisták. Az összegyűlteket arra is emlékeztette, hogy idén februárban megalakult városunk új turisztikai cége, a céljuk pedig az, hogy Kaposvár felkerüljön a turisztikai térképre, és Magyarország az ország első 20 célpontja közé kerüljön turisztika szempontjából.

Kattintásra galéria nyílik!

Azt szeretnénk, ha Kaposvár és a Zselic turisztikai fogalommá válna, amiért mindent megteszünk

– mondta a városvezető, majd kiemelte: a sportturizmus már jó úton halad, Kaposvár az elmúlt időszakban több országos bajnokságnak is ottont adott, tavaly a Tour de Hongrie egyik szakasza ért véget Kaposváron, idén pedig a Giro d’Italia harmadik etapja startol városunkból, így több mint 800 millió ember láthatja városunkat és nevezetességeit a tévéképernyőn keresztül.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője kiemelte,

KAPOSVÁRON MINDENKI MEGTALÁLHATJA A SAJÁT IGÉNYEINEK MEGFELELŐ KIKAPCSOLÓDÁST.

Majd hozzátette, nagy szükség van arra, hogy Kaposvár és környezete színes és komplex turisztikai kínálattal rendelkezzen, hiszen ezekkel tudják megmozgatni az országjárókat, kalandvágyó utazókat. Végül úgy fogalmazott, hogy Kaposvár stratégiai gondolkodását jelzi az is, hogy a helyi Tourinform Irodánk új helyre költözött, ahol nagyobb térben, sokkal több turisztikai szolgáltatást tud megvalósítani az érdeklődők számára.

Kattintásra galéria nyílik!

– Vannak az országnak turisztikai ütőerei, mint a Balaton és Budapest, illetve hajszálerei is: jelenleg ilyen Kaposvár és a Zselic is. Az a célunk, hogy a térségünk vezető turisztikai desztinációvá váljon a közeljövőben, de ehhez infrastrukturális előrelépésekre is szükségünk van, így nagy öröm, hogy megvalósult a Tourinform Iroda felújítása – mondta az eseményen Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője.

Kattintásra galéria nyílik!

Máyerné Bocska Ágnes, a Tourinform Iroda vezetője lapunk kérdésére elárulta, továbbra is várják a kaposváriakat és a turistákat is, az új irodában is magas szinten tudnak segítséget nyújtani és ügyeket intézni, és a Kaposvár Kártyák kiállítása is folyamatos.

Következő
Digitális Tudásközpont a kaposvári belvárosban