Bejegyzés kép

Újabb, a koronavírus miatt hozott támogató intézkedésekről, köztük a gazdaság és a munkahelyek védelmét célzó lépésekről számolt be a héten Orbán Viktor kormányfő. Jelentés érkezett az előző negyedéves, kétszámjegyű mértékben bővült GDP-ről is. Egy újabb nagyberuházás mellett, a héten jelentették be, hogy a Diákhitel Központ meghosszabbította a hitelmoratóriumot. Emellett az otthonfelújjítási programot már harminc napon belül elbírálják, a védekezéshez szükséges források pedig a járvány második hulláma alatt is rendelkezésre állnak Magyarországon. Heti gazdasági összefoglaló.

Orbán Viktor újabb bejelentéseket tett a koronavírus miatt

Újabb, a koronavírus elleni védekezést segítő lépéseket ismertetett a héten a kormányfő. Az Origo ezekről a lépésekről részletesen beszámolt, többek között az internet 30 napra szóló ingyenességéről, a lejáró okmányokkal kapcsolatos könnyítésekről. A gazdasági vonatkozású intézkedésekről az Origo alábbi összefoglalójában is olvashat.

Az előző negyedévhez viszonyítva 11,3 százalékkal emelkedett a magyar GDP

A magyar gazdaság 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben az előző negyedévi mélyponthoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten publikált gyorsjelentése szerint. A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index egyébként 53,5 százalékos magyar növekedést jelez (az Egyesült Államokban ez csupán 33 százalék volt) a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 46,8 százalékos visszaesés után.

IllusztrációFORRÁS: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

A GDP bővülése azt mutatja: az ország gazdasági teljesítőképessége gyorsan magára talált a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát, majd a nyári hónapokat követően. A negyedéves adatok azért különösen figyelemre méltóak, mert – mint emlékezetes – a tavasszal meghozott járványvédelmi intézkedések részeként a gazdaság működése jelentős mértékben lelassult. A magyar gazdaság visszapattanásáról az Origo ebben a cikkében írt részletesebben.

Újabb gazdaságvédelmi intézkedések indulnak

A héten a járvány miatt bejelentett újabb intézkedések nem pusztán a koronavírus terjedésének visszaszorítását célozzák. Számos intézkedést a kormányzat a munkahelyek védelme érdekében vezet be. A vendéglátás és szabadidő területén több mint 170 ezer, a szálláshelyeknél pedig közel 30 ezer munkahely megőrzését segíthetik a legújabb lépések – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szernit. Az ágazati bértámogatási programmal kapcsolatban hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a vírusválság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, dolgozóik munkahelyét megvédje.

Szintén jelentős segítséget jelent az éttermeknek, illetve a meleg konyhás étkezőhelyek üzemeltetőinek, hogy a kormány 5 százalékra csökkenti az elvitelre készülő ételek 27 százalékos áfáját. Iparági kommentárok szerint meghatározó, hogy a korlátozások szerdai életbe lépése után ilyen gyorsan döntöttek a válságba került vendéglátóipar legfontosabb kéréséről, amit a szakmai szervezetek egységesen képviseltek. Az intézkedés hatalmas megkönnyebbülést hoz az éttermek, meleg konyhás étkezőhelyek üzemeltetőinek az egész országban.

Az éttermeknek és a melegkonyhás vendéglátó helyeknek is rengeteget segít az elviteles élelmiszer áfájának 5 százalékra csökkentéseFOTÓ: KONCZ MÁRTON – ORIGO

Az állam adókedvezmények biztosításával, a szálláshely-szolgáltatók foglalásaik kieséséből származó költségeinek megtérítésével és bértámogatások nyújtásával ad segítséget. Így novemberben nem kell megfizetni a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást, rehabilitációs hozzájárulást és a kisadózó vállalkozások személyi jellegű kifizetései után számított adót.

A foglalkoztatottak novemberi bruttó munkabérének ötven százalékát visszakaphatják a munkaadók. Az igényeket a munkaadó székhelye, illetve telephelye szerinti főváros és megyei kormányhivatalhoz kell benyújtani. A szálláshelyek esetében pedig az állam megtéríti a november 8. előtt, harminc napon belüli időszakra regisztrált foglalások után számított nettó bevétel nyolcvan százalékát. A foglalkoztatást ez esetben is fenn kell tartani.

Magyarországon építi első európai gyárát a világ egyik vezető elektromosautó-ipari beszállítója

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét elején bejelentette, hogy Magyarországon hozza létre első Kínán kívüli gyárát a sanghaji központú Semcorp, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliák gyártásában a világpiacon vezető pozíciót betöltő, sanghaji központú cég; a beruházás értéke 65,5 milliárd forint.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterFORRÁS: MTI/MÓNUS MÁRTON

A tárcavezető azt is tudatta, hogy a beruházás 440 új munkahelyet teremt, ezért a kormány 13 milliárd forintos, vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít a fejlesztéshez. Az új szeparátorfólia-gyár Debrecenben épül meg, a beruházás 440 új munkahelyet teremt, ezért a kormány 13 milliárd forintos, vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít a fejlesztéshez. Egy hatalmas, 19 hektár nagyságú területen kezdi majd meg a gyár a működését. Ezen a 19 hektáros területen 100 ezer négyzetméteres üzem jön létre.

A juttatást már igénybe vevőknek is emelkedik a csed összege júliustól

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter nemrég ismertette, hogy ha valakinek 2021 év elején születik gyermeke, és a csedet igénybe véve van otthon, júliustól rá is érvényes az új szabályozás.

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszterFORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR

Kedden nyújtották be az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amelynek értelmében a csed a bruttó bér 100 százalékára emelkedik, így júliustól az édesanyák a gyermek születését követő fél évben több pénzt fognak keresni, mint amennyi azt megelőzően a fizetésük volt – mondta a miniszter.
Novák Katalin hozzátette: ilyen lehetőség sehol máshol nincs a világon.

Meghosszabbítja a Diákhitel Központ a hitelmoratóriumot

A Diákhitel Központ Igazgatósága döntött arról, hogy a 2020. március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot 2021. június 30-ig meghosszabbítja – jelentette be Magyar Péter vezérigazgató. Ennek megfelelően a meghosszabbított hiteltörlesztési moratórium – szűkítés nélkül – a társaság összes törlesztési szakban lévő 114.000 ügyfelére kiterjed.

IllusztrációFORRÁS: MTI/RÓKA LÁSZLÓ

A 2021. június 30-ig meghosszabbításra kerülő általános törlesztési moratórium kiterjed a már törlesztési szakban lévő és a 2021. I. féléve során törlesztési szakba kerülő ügyfelekre is valamennyi diákhiteltermék esetén. A Diákhitel Központ igazgatóságának mai döntése alapján a diákhitelek törlesztési kötelezettségének felfüggesztése 2021. január 1-jén automatikusan meghosszabbodik, ahhoz külön nyilatkozatot az ügyfeleknek nem kell tenniük.

Harminc napon belül elbírálják az otthonfelújítási támogatásra benyújtott kérelmeket

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a családvédelmi alaptörvény módosításáról úgy vélekedett, hogy fontos leszögezni alapvető dolgokat, mint például, hogy a születési nemet nem lehet megváltoztatni, hogy az édesanya nő, az édesapa férfi, és hogy a házasság egy nő és egy férfi kölcsönös elhatározásán alapuló szeretetközösség.

IllusztrációFOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

Ezek evidens dolgok, de sok helyen ezeket rengeteg irányból támadják – mondta a miniszter. Novák Katalin a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: a csed összegének emelése nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is nagyobb megbecsülést jelent a nőknek.

600 ezer munkahelyet védett meg a kormány gazdaságvédelmi akcióterve

A koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére márciusban indított Gazdaságvédelmi akcióterv eredményes a munkahelyek megőrzésében is – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára egy online konferenciáján a munkahelyek védelmében tett gazdaságpolitikai intézkedésekről tartott előadásában. Elmondta, 2020 szeptemberében ugyan 23 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint az előző év azonos időszakában, de most több mint 740 ezerrel több embernek van munkája, mint 2010 januárjában.

A költségvetés a járvány második hullámában is maradéktalanul biztosítja a védekezéshez szükséges forrásokat

A Pénzügyminisztérium (PM) tájékoztatása szerint októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az év első tíz hónapjában 2604,2 milliárd forintra emelkedett a deficit.

Varga Mihály pénzügyminiszterFORRÁS: MTI/SOÓS LAJOS

A kormány legfőbb célja a járvány második hullámának idején az emberi élet védelme és a gazdaság működőképességének fenntartása, a központi költségvetés ezért továbbra is maradéktalanul biztosítja az egészségügyi védekezéshez és a gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges forrásokat.

31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál

Varga Mihály pénzügyminiszter a héten elmondta, hogy Elbírálták a versenyképes Közép-Magyarország operatív program pályázatait, amelynek köszönhetően Budapesten és Pest megyében 31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál, mindez pedig 37 ezer munkahely megvédését segíti.

IllusztrációFORRÁS: MTI/OLÁH TIBOR

Varga Mihály hozzátette, a megítélt támogatásból a vállalkozások új gépeket vásárolhatnak, fejleszthetik informatikai rendszerüket, és akár a dolgozók képzését is fizethetik. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a nyáron indított pályázat gyorsított, egyszerűsített eljárással zajlott le, így mostanra a pályázatok beadása, értékelése és elbírálása is megtörtént mind az 1300 nyertes cég esetében – mondta a tárcavezető.

Felavatták az ország egyik legnagyobb postai beruházását

Az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai depóját adták át Fóton, az üzem egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója.

A fóti igazi rekorder a Magyar Posta telephelyi közöttFORRÁS: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

A zöldmezős beruházás kilenc hónap alatt valósult meg, mintegy 5 milliárd forintból – mondta el a Magyar Posta Zrt. (MP) vezérigazgatója. A mostani beruházás egy komplex fejlesztés része, aminek célja, hogy a postai szolgáltatások hatékonysága, színvonala a versenypiaci szolgáltatások szintjén maradjon, illetve meghaladja azt.

Peking elgáncsolta az Ant Group történelmi tőzsdére vonulását

Peking blokkolta Jack Ma cége, az Ant Group tőzsdére vonulását, miután a cégvezető nemrég bírálta a kínai állam gazdaságpolitikáját. Az üzletember szerint Kínában túl szigorúak a szabályozások, emiatt pedig nyugathoz képest komoly lemaradásuk van az innováció területén. A cégvezető arra kérte a döntéshozókat, hogy a gátak felállítása helyett inkább ösztönözzék a gazdasági sokszínűségét és az új megoldásokat.

IllusztrációFORRÁS: AFP/IMAGINECHINA/SHAN HE

Az Ant Group Sanghajban és Hongkongban egyszerre vonult volna tőzsdére, a szakértők pedig arra számítottak, hogy ez minden idők legértékesebb IPO-ja lehet 37 milliárd dollárral. Jack Ma kijelentése miatt azonban a kínai döntéshozók nem engedélyezték a fintech cég tőzsdére menetelét.

Az adócsökkentések mögött az eredményes gazdaságfehérítés áll

Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött, a járványidőszak is rámutat annak fontosságára, hogy Magyarországon a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adózást érintő aktualitásokról rendezett közös online konferenciáján.

Varga Mihály kifejtette: a koronavírus-járvány jelentősen nagyobb károkat okoz, mint a 2008-as hitelválság, a különbség az, hogy Magyarország gazdasága most stabil, pénzügyileg a saját lábán áll, az állami bevételek pedig válság idején is befolynak.

Fél óra után felülmúlta tavalyi eredményét az Alibaba vásárlónapja

Már az első félórát követően meghaladta a tavalyi végeredményt az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál forgalma szerdán a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenkettedszerre tartott kiárusításon.

IllusztrációFORRÁS: IMAGINECHINA VIA AFP/STRINGER – IMAGINECHINA/STRINGER

A jelentős leárazásokkal járó kereskedelmi akció idén minden eddiginél korábban, már november 1-jén kezdetét vette, a felvezető tíz nap alatt pedig a bruttó áruforgalom értéke a szerdai fő nap első félórájáig elérte a 372,3 milliárd jüant (56,3 milliárd dollárt) – közölte az Alibaba. A forgalom értéke már ezzel meghaladta a tavalyi, 268,4 milliárd jüanos (38,4 milliárd dolláros) végeredményt.

Minden idők egyik legnagyobb gyémántját találták meg

A kanadai Lucara Diamond nevű vállalat bejelentette, hogy a botswanai Karowe-bányából rekordnagyságú, 998 karátos fehér gyémántot emeltek ki. A most megtalált kő benne van az öt, valaha megtalált legnagyobb gyémántban.

A cikk az origo-hu-n olvasható.

https://www.origo.hu/gazdasag/20201113-heti-gazdasagi-osszefoglalo.html

Következő
Minden Magyarországra érkező vakcinát ingyenessé tesz a kormány