Bejegyzés kép

A magyar gazdaságpolitika a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságban is bizonyított.

A KSH legfrissebb adatai szerint a beruházások a harmadik negyedévben 12,4 százalékkal bővültek a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A gazdaság a harmadik negyedévben 6,1 százalékkal nőtt, ami másfélszerese az Unió átlagának. Már most azon 10 uniós ország között vagyunk, amelyek gazdasági növekedése elérte a válság előtti szintet.

Természetesen a gazdasági válság minden Uniós országot érzékenyen érintett, ám a mi gazdaságunk teljesítménye 4,7 százalékkal, míg az Unióé átlagosan 5,9 százalékkal csökkent.

Ennek legfőbb oka, hogy csak 7800 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottunk végre, az adócsökkentés összértéke pedig jövőre eléri a 2000 milliárd forintot.

Míg a szocialisták által félrekezelt 2008-as válság után 5 év kellett ahhoz, hogy stabil növekedési pályára állítsuk a magyar gazdaságot, most, a járvány után ehhez elég volt alig másfél év.

Míg 2010 előtti baloldali kormányok megszorításokkal, adóemeléssel, a 13. havi nyugdíj elvételével reagáltak a válságra, és devizahitelezésbe vitték bele a családokat, addig mi a válság ideje alatt adót csökkentünk, visszaadjuk a 13. havi nyugdíjat és bért emelünk a közszférában és az egészségügyben is.

A Fidesz-kormány támogató válságkezelő politikája nem a megszorításokról és az adóemelésekről szól.

A magyar gazdaság két évvel ezelőtt Európa második legdinamikusabban fejlődő gazdasága volt, és ma, egy világválság után is Európa egyik leggyorsabban újraindított gazdasága a magyar. A kilábalás nem lett volna ilyen gyors, ha a pandémia nem egy erős, gyorsan növekvő, ellenálló Magyarországot ért volna.

Az eredményeket igazolja, hogy az ország a pandémia idején kapott felminősítést, és a versenyképességi rangsorban öt hellyel minősítették előrébb Magyarországot.

A kormányzás sikerei nem öncélúak, azoknak akkor van értelmük, ha az eredményeket a magyar emberek is érzékelik. Ezen dolgozunk, mert nekünk Magyarország az első.

Gelencsér Attila

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője

 

 

 

Következő
Emmi államtitkár: Jövőre minden tizedik magyar forint a családokhoz kerül