Bejegyzés kép

Az épülő üvegház alapkövét szerdán tették le Gálosfán. Ez a beruházás amellett hogy 30 családnak biztosít majd megélhetést, hozzájárul a térség gazdasági életének fellendüléséhez is.

– A Zselic reneszánszát éli. Ezekkel a beruházásokkal azt szeretnénk elérni, hogy azok akik elmentek visszajöjjenek és újra vonzó legyen nekik a vidéki élet – tette hozzá Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője.

A 30 ezer négyzetméreres, vagyis három hektáros üvegház 4,5 milliárd forintból épül meg, aminek majdnem a fele állami támogatás.

A rendezvényen dr. Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár elmondta: soha nem látott lehetőség előtt áll a magyar agrárium, a kormány tavalyi döntésének köszönhetően a Vidékfejlesztési Program részeként a 2021–27-es időszakban 4265 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a keretből a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások, a vidéki térség egyéb vállalkozói, valamint a települési önkormányzatok is különböző támogatásokhoz juthatnak – tette hozzá.

 

null

 

A klimafüggetlen üvegház a legmoderneb technológiával épül fel. Az energiát napelem biztosítja majd, így egész évben lehetőség lesz a zöldségek előállítására. A vállalkozás a tervek szerint éves szinten 900 tonna étkezlési paprikával lesz jelen a piacon.

Az üvegház a tervek szerint 2023 év végére készül el.

A cikk a kapos.hu-n olvasható.

https://kapos.hu/hirek/gazdasag/2022-03-23/30_ezer_negyzetmeteres_uveghaz_epul_a_zselicben.html

Következő
A baloldal veszélyezteti Magyarország biztonságát