Bejegyzés kép

Egymást érik az újabb oltóanyag-szállítmányok a kormányhivataloknál. Bőséges a választék: így aki most regisztrál, annak sem kell sokat várnia vakcinára. Hétfőn AstraZeneca, Janssen, Moderna és Sinopharm oltásból vittek a szakrendelőkbe és a háziorvosi praxisokba. Továbbra is folyamatos a regisztráció és az időpontfoglalás is az oltásra. Eddig több mint 5,2 millióan kérték az oltást, 90 százalékuk már meg is kapta a vakcinát – számolt be az M1 Híradója.

Hétfő reggel Janssenből 400, Astra Zenecából 360, Modernából pedig 170 ampullát kapott Békés megye. A megyei tiszti főorvos, Sárosi Tamás az M1-nek azt mondta: bőven van választék, aki most regisztrál, annak sem kell már várnia.

 

„Azzal együtt, hogy igen nagyszámú védőoltás került Magyarországon beadásra, továbbra is fontos, hogy minél többen regisztráljanak, éljenek a védőoltás felvételének a lehetőségével, hiszen a járvány megelőzésének leghatékonyabb módja az oltás felvétele, az oltás életet ment” – hangsúlyozta Sárosi Tamás.

Megérkezett az utánpótlás a tatabányai kormányhivatalba is hétfő délelőtt. A kínai mellett ezúttal Astra Zeneca, Janssen és Moderna vakcina érkezett. Ezek közül választhatnak a héten az oltásra jelentkezők.

Kancz Csaba kormánymegbízott azt reméli, a bőséges oltóanyag-kínálat tovább ösztönzi majd a regisztrációt. Elmondta, hogy az időpontfoglaló rendszerben még ötfajta vakcina közül lehet jelenleg választani.

Oltásra buzdít Budapest kormánymegbízottja is. Sára Botond kiemelte: külön felkeresik majd azt a néhány ezer embert, aki regisztrált ugyan, de még egyetlen vakcinára sem foglalt időpontot.

A koronavírus elleni védőoltást bárki kérheti. A jelentkezés után az Eeszt.gov.hu oldalon lehet időpontot kérni, ahol mindenki kiválaszthatja a vakcina típusát.

Eddig már több, mint 5,2 millióan igényelték az oltást, kilencven százalékuk pedig már meg is kapta az injekciót.

Az oltás sikerességét mutatják a napi járványadatok is. Hétfőre öt áldozata volt a vírusnak, és 156 új fertőzöttet azonosítottak. Jelenleg kevesebb, mint 75 ezren betegek, 981 embert ápolnak kórházban, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen.

 

 

Továbbra is uniós élvonalban van a magyar átoltottság

Folyamatosan nő itthon a beoltottak száma. Csak tegnap mintegy 40 ezer, többségében második körös oltást adtak be.

Hazánk továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 53 százaléka kapott már oltást, szemben az uniós 37 százalékos átlaggal. A szakemberek közben az indiai vírusmutáció veszélyeire figyelmeztetnek. Azt mondják:

csak oltással lehet megelőzni egy újabb járványhullámot.

Zalaegerszegen négyféle vakcinát használtak hétfőn, a többség a második dózist kapta. Az oltás menetét már ismerték az emberek, így felkészülten érkeztek.

Oroszlánné Pilipár Krisztina, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatóhelyettese elmondta, hogy a fiataloknak a második oltáshoz is magukkal kell vinniük a beleegyező nyilatkozatot, ugyanígy már az elsőhöz is. Ezáltal nagyon gyorsan és gördülékenyen megy az oltások beadása, amin még úgy lehetne javítani, hogy a második oltásra, akik vissza vannak rendelve, tartsák az időpontokat.

Gördülékenyen ment a vakcinák beadása a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában is, főként az ismétlő oltásokra érkeztek az oltakozók. Az M1-nek egy diák elmondta, hogy azért oltatta be magát, mert Erasmus-ösztöndíjat nyert Portugáliába, és a védőoltás elengedhetetlen az utazásához.

A Magyarországon élő külföldiek egy hónapja kérhetik az oltást. Az egyetemek hallgatói élnek a lehetőséggel.

Az oltás valamennyi külföldi hallgató számára is elérhető, azoknak is, akiknek nincs magyar TAJ-száma – mondta Tibold Antal, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ oltópontvezetője. Ők útlevélszámmal regisztrálhatnak.

A Debreceni Klinikai Központban csaknem kétezren kapták meg a vakcinát. Ahhoz, hogy egy mutáns el tudjon terjedni, ahhoz telepet, oltatlan területet kell találjon, és minél nagyobb az átoltottság, annál kisebb a lehetősége a góc kialakulásának – állítja Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója.

A koronavírus indiai variánsa fertőzőbb, mint a brit változat, az Egyesült Királyságban az új esetek nagyjából 70 százalékát már az indiai mutáció okozza – mondta Rusvai Miklós a Kossuth Rádióban. A virológus hangsúlyozta:

minél többen oltatják be magukat, annál biztosabb, hogy elkerülhetjük a negyedik hullámot, például ősszel, amikor más kórokozóktól is tartani kell majd.

„Minél többen nincsenek beoltva, annál nagyobb a valószínűsége, hogy rajtuk egyrészt felpasszálódik a vírus, tehát kórokozó képességében növekszik, ilyet megfigyeltünk a járványhullámok során itthon is ősszel, tavasszal is. Másrészt pedig az esetleges új mutánsok kialakulásának veszélyét is hordozza az, hogyha sokan nincsenek beoltva, hiszen bennük tömegesen szaporodik a vírus” – mondta Rusvai Miklós.

A címlapfotó illusztráció.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/05/31/boseges-a-valasztek-vakcinabol-tovabbra-is-unios-elvonalban-a-magyar-atoltottsag

Következő
Elégedettek a járványkezeléssel a magyarok