Bejegyzés kép

Két nehéz, megpróbáltatásokkal és munkával teli év után ismét találkoztak és együtt ünnepelték szakmájukat a somogyi egészségügyi szakdolgozók. Ugyan az ápolók napja februárban volt, most a nőnappal együtt tartották meg a szokásos rendezvényüket.

Csaknem háromszázan gyűltek össze a Dorottya Hotel báltermében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Somogy megyei területi szervezetének meghívására.

– Ti mindannyian egy olyan magyar nő nyomdokaiban jártok, aki nem félt kiállni az elesettek, a szenvedők mellett, aki az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején magára vállalta a feladatot, hogy megszervezze a tábori kórházak felügyeletét. Gondoskodott a felszerelésekről, kötszerekről, szabályrendszert alkotott és önkénteseket oktatott. Kossuth Zsuzsanna, az ország első főápolónője hősiesen, mérhetetlen akaraterővel, együttérzéssel és önfeláldozással alapozta meg azt, amit ma magyar ápolástörténetnek hívunk – mondta köszöntőjében a MESZK somogyi elnöke, Szabó Gyuláné.

Lehet, hogy egy kép erről: 7 ember, álló emberek és belső tér

Az ápolók munkáját méltatta Gelencsér Attila országgyűlési képviselő és Dér Tamás alpolgármester is, akik köszönetet mondtak a megye mintegy 1450 egészségügyi dolgozójának, hogy munkájukkal segítik az itt élők gyógyulását, egészségük megőrzését.

Varga László megyés püspök saját életútjának és szolgálatának felidézésével beszélt a betegek ápolásának és az elesettek gondozásának szépségéről és a nehézségekről, arról, hogy a szeretet és az irgalmaság nélkülözhetetlen ebben a munkában, a hit pedig a legnagyobb nehézségeken is átsegíti az embert.

A szakdolgozókat érinti aktualitásokról, valamint az elmúlt időszakról, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tevékenységéről a kamara országos elnöke, Balogh Zoltán tájékoztatta a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy megbecsülésük a társadalom minden tagja számára fontos kell. Kiemelte az utánpótlás kérdését, mert az országban dolgozó 95 ezer egészségügyi szakdolgozó átlagéletkora egyre magasabb, ezért fontos, hogy a következő generációk fiataljai is válasszák az ápolói hivatást, hogy legyenek, akik gondoskodnak a jövőben a betegekről.

A hagyományok szerint elismeréseket és díjakat is átadott a MESZK somogyi szervezete.

ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT:

  • Tüske Ilona, körzeti ápoló – az egészségügyben eltöltött 53 éves munkájáért
  • Vass Éva, klinikai laboratóriumi szakasszisztens – az egészségügyben eltöltött 52 éves munkájáért
  • Halász Gyuláné, gyógyszertári asszisztens – az egészségügyben eltöltött 50 éves munkájáért
  • Elekes Erzsébet, gyermekápoló – az egészségügyben eltöltött 40 éves munkájáért
  • Szalkay Attila, röntgen asszisztens – az egészségügyben eltöltött 50 éves munkájáért
  • Horváth Szilvia, szakápoló
  • Kazi Annamária, szakápoló
  • Patakiné Vajda Anikó, gyógymasszőr
  • Kovácsné Tóth Andrea, egészségügyi operátor
  • Dr. Tripkovics Zsolt Mihályné, népegészségügyi ellenőr
  • Nagy Tímea, szakápoló
  • Pusztai-Berki Éva, diplomás ápoló
  • Mekota Katalin, mentőtiszt
  • Vass Julianna, sürgősségi szakápoló
  • Rajcsányi Gyöngyi, gyermekápoló

A rendezvény este a Legényfogó című színházi előadással zárult az Együd Árpád Kulturális Központban.

A cikk a kaposvarmost.hu-n olvasható.

http://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2022/03/19/egyutt-egymast-unnepeltek-az-egeszsegugyi-szakdolgozok.html

Következő
Szeptemberben indul az élelmiszermérnök képzés a kaposvári campuson