Bejegyzés kép

Mély megdöbbenéssel olvastam a hét eleji törökországi földrengésről. Mint ismert, több erős földrengés rázta Törökország délkeleti és Szíria északi részét hétfő hajnalban, kedd reggel pedig újabb földrengésről érkeztek jelentések Törökországból. Mára a halálos áldozatok száma a két országban megközelíti a tízezret. A 85 milliós Törökországban 13 millió embert érintett a katasztrófa.

A részvét mellett azonban büszke vagyok arra, hogy Magyarország az elsők között ajánlotta fel segítségét.

A katasztrófavédelem Hunor mentőcsapata kedd reggel 55 szakemberrel és két kutyával kezdte meg a munkákat. Szintén részt vesz a mentésben a Baptista Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat és a Református Szeretetszolgálat csapata is. Összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll az a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.

A Hunor csoport tagjai tíz napon keresztül 24 órás munkavégzéssel, két váltásban, teljesen önellátó módon képesek étel, ital, fűtés, víz, szállás, energia és üzemanyag igénylése nélkül dolgozni. Egyedül a magyar csapat az, amelyik 0–24-ben, tehát megállás nélkül dolgozik, a többi mentőcsapat leáll éjszakára.

A mentőcsapatok azonban  versenyt futnak az idővel, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A mentési munkálatokat nehezíti a rossz időjárás, éjjel mínusz 2-3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.

Elismerésem azért az emberfeletti munkáért, amit a magyarok végeznek Törökországban, tisztelet a hős magyar csapatnak, akik remélem, minél több ember életét mentik meg.

Gelencsér Attila

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője

Következő
Stratégiai előnyt jelentenek az akkumulátorgyárak