Bejegyzés kép
Idén január 1-től a 25 év alattiak az átlagbérig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól. A kedvezmény igénybevétele automatikus, külön nem kell kérni, és nem is kell nyilatkozni róla a munkáltatónál – mondta a Rádió Most Összhang című műsorában Gelencsér Attila.

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője elmondta, hogy az adókedvezményt már a januárra szóló, február elején átutalt fizetésben is érvényesítenie kell a munkáltatónak, így a fiatalok idei első fizetése mintegy 65 ezer forinttal is magasabb lehet.

– A 25 év alattiaknak az adókedvezmény nemcsak a munkabér után jár, hanem például a táppénz, a megbízási díj, az őstermelői és az átalányban megállapított jövedelem és a vállalkozói kivét után is, és az első házasoknak járó adókedvezmény sem veszik el az adómentesség miatt.

A politikus az idei családtámogatásokról is beszélt:
– Az elmúlt hónapokban több jelentős döntést hoztunk annak érdekében, hogy ebben a rendkívüli időszakban is segítsük a családok megélhetését. Még novemberben született döntés a benzinár befagyasztásáról, ennek alapján a benzin és a gázolaj ára nem lehet magasabb 480 forintnál.

– Sok százezer családnak jelent segítséget a kamatstop, ennek lényege, hogy a jelzálog alapú hitelek kamatát az október végi szinten rögzítettük. Ez átlagosan havi 11 ezer forintos támogatást jelent az érintett családoknak.

– Nagy jelentőségű döntés az élelmiszerárstop. Hat alapélelmiszer árát rögzítettük az október 15-i szinten, ez február 1-jétől érvényes.

– Mindezek mellett továbbra is hatósági árak tartják kordában az energiaárakat a rezsicsökkentés részeként. Nem fogjuk engedni, hogy az a drasztikus energiaár-emelkedés, amely egész Európát sújtja, a magyar családok kasszáját is kiapassza.

– Emellett júniusig érvényben van a hitelmoratórium, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a családi adóvisszatérítés.

A magyar vidék fejlesztésére 4265 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig. Ennek részleteiről elhangzott:

– Ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut fejlesztésre. Azt szeretnék, ha ezeknek a történelmi léptékű támogatásoknak minden magyar agrárvállalkozó a nyertese lenne. Ugyanakkor a pénzügyi lehetőségek csak akkor működőképesek, ha van befektetési, fejlesztési kedv a gazdálkodókban, és ennek érdekében elősegítjük az agrárvállalkozások generációváltását, kedvezőbb feltételeket teremtünk a családi vállalkozóknak és rendezzük az osztatlan közös földtulajdont.

– 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai korszakban a baloldal nem képviselte jól a magyar gazdák érdekeit, eladta volna a magyar földet a külföldieknek, és ebben a korszakban állandósultak a gazdatüntetések is – emlékeztetett Gelencsér Attila.

Következő
A magyar családtámogatási rendszer nemzetközi viszonylatban is egyedülálló