Bejegyzés kép
Magyarországnak az orosz-ukrán háborús konfliktusból ki kell maradnia. Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba. Magyar katonáknak ebben a konfliktusban nem kell részt venniük. Álláspontunk szerint Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első – mondta Gelencsér Attila a Rádió Mostnak adott interjújában.

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője az ellenzék nyilatkozataira is reagált.

– Az ellenzék számára nincs olyan válsághelyzet, ahol az ország érdeke és Magyarország polgárai számítanának, csak az öncélú és saját hatalmi érdekeiket tartják szem előtt. Ez amúgy is felelőtlenség, de egy európai válsághelyzetben különösképpen az. Azok a nyilatkozatok, amelyek azt követelik, hogy szállítsunk fegyvert és katonákat Ukrajnának, felelőtlen, átgondolatlan és ebben a helyzetben rendkívül káros nyilatkozatok – fogalmazott a politikus, aki a humanitárius segítségnyújtásról is szót ejtett.

– Kárpátalján közel 200 ezer magyar él. Magyarország számukra mindenképpen kész védelmet biztosítani. Mi vagyunk az első biztonságos ország ebben a konfliktusban, tehát számítani kell arra is, hogy mi történik, ha a helyzet tovább romlik Ukrajnában. Erre is felkészül a honvédség. A belügyi tárcának és a katonaságnak kész terve van a menekültek elhelyezésére, jelentős szabad kapacitások vannak, akár több ezer menekültet is azonnal el tudunk helyezni és elindítottuk a segélyszállítmányokat is. Emellett gyűjtést szerveztünk, például itt Kaposváron is – mondta Gelencsér Attila, aki a közelmúltbeli ápolók napja kapcsán az egészségügyi dolgozókról is beszélt.

– Először is hadd mondjak köszönetet minden magyar ápolónak, akik a második éve tartó koronavírus-járványban rendkívüli munkát végeznek a betegek ellátásában és az oltási programban is. A gazdasági növekedésnek köszönhetően az ápolóknak is egyre több pénz jut, 2010 óta átlagosan háromszorosára emeltük a bérüket. A Gyurcsány-Bajnai-kormány azonban létbizonytalanságban tartotta az ápolókat, a kórházak bezárásával ezrek kerültek utcára, megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták őket, és még el is vettek tőlük egy havi bért. A baloldal súlyos problémát és ápolóhiányt okozott azzal is, hogy bezárt több egészségügyi szakképző iskolát – mondta Gelencsér Attila.

Következő
Szijjártó: Nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg