Bejegyzés kép

Az elmúlt tizenegy év eredményeihez sokat hozzátesz, hogy Magyarországon a kormány képes fenntartani a rendet és a biztonságot – mondta az Indexnek adott interjújában Gulyás Gergely. A miniszter szerint Brüsszelnek muszáj lesz kifizetnie a hazánknak járó helyreállítási pénzeket. A járványhelyzettel kapcsolatban kijelentette, nem alkothatóak az általános szabályok azokra, akik nem oltatják be magukat.

A kampánynak arról is kell szólnia, hogy milyen eredményeket ért el az ország az elmúlt 12 évben;

arról, hogy a koronavírus-járvány és a 2010-es kormányváltás között eltelt tíz év Magyarország legjobb évtizede volt az elmúlt évszázadból.

– mondta az Indexnek adott interjújában Gulyás Gergely. A miniszter ezt az állítását arra alapozza, hogy a szegénység felszámolása érdekében óriási lépéseket sikerült tennie a polgári kormánynak.

– Egymillió új munkahely jött létre, és a fizetések terén – noha még továbbra sem olyan magasak, mint kellene lenniük – sem léptünk előre soha akkorát, mint az elmúlt években. Januártól több lesz a minimálbér, mint Gyurcsány Ferenc kormánya alatt az átlagbér volt – fogalmazott a miniszter.

– Ráadásul mindez egy, a biztonságot és a rendet fenntartani képes kormányzás időszakában történt. Ezalatt a külső biztonságot is értem, a migrációs krízis idején az ország megóvását és a határainak védelmét, de arra is gondolok, hogy a bűncselekmények száma is radikálisan csökkent Magyarországon. Hazánk ma Európa egyik legbiztonságosabb országa, családpolitikánk a legbőkezűbb Európában

– vélekedett Gulyás Gergely.

Az Európai Bizottság (EB) és a magyar kormány között fennálló vitáról a miniszter azt mondta, hogy az uniós testület lenézi a magyar embereket. Szerinte Magyarország mindenképp meg fogja kapni a neki járó helyreállítási pénzeket, hiszen, mint fogalmazott, jogszabályban van rögzítve, hogy az EB-nek meg kell állapodnia a tagállamokkal. – Létezik egy konkrét jogszabály is, ami azt mondja, hogy a helyreállítási alapról a bizottságnak minden tagállammal meg kell egyeznie. Feketén-fehéren rögzített a bizottság kötelezettsége, hiszen egy közösen felvett hitelről van szó, amely esetében a visszafizetési kötelezettségünk is csak akkor áll fenn, ha mi is részesülünk a forrásokból – részletezte.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azon a véleményen van, hogy Brüsszel szívesebben látna egy bevándorlásbarát és a gyermekvédelmi törvény eltörlését ígérő kormányt Budapesten, és nekik éppen ilyen ellenzékük van. Ezért

szerinte okkal feltételezhető, hogy a bizottság a pénzek visszatartásával a jövő évi választásokat akarja befolyásolni.

Gulyás Gergely szerint a magyar kormányt fegyelmezett pénzügyi politika jellemzi, minden jóléti intézkedésnek (13. havi nyugdíj visszaépítése, béremelések, adóelengedés) megvan a fedezete. Az inflációval kapcsolatban a miniszter optimista, ahogy fogalmazott, bízik abban, hogy a jövő év második felére „visszatér a normális kerékvágásba.”

A járvánnyal kapcsolatosan a miniszter több kérdésben is kifejtette a véleményét. Gulyás Gergely továbbra is azt ajánlja azoknak a keleti vakcinákkal oltott magyaroknak, akik utazási nehézségekkel szembesülnek, hogy harmadik oltásként adassák be maguknak a Janssent. Ezt az egyadagos koronavírus elleni vakcinát ugyanis az unióban is elfogadják. A miniszter arra a kérdésre, hogy az utóbbi hónapok laza járványkezelésével a gazdasági érdekeket az emberéletek elé helyezték volna, azt válaszolta, hogy ez nem igaz.

– Most már a vírussal szemben van ellenanyag, rendelkezésünkre állnak a vakcinák, amelyekkel hatékonyan védekezhetünk. Az alaptörvény fontos szabálya, hogy „mindenki felelős önmagáért” – részletezte válaszát Gulyás Gergely. Szerinte aki nem oltatja be magát, annak a következményeket is vállalnia kell.

– Azok után, hogy 6 200 000 ember beoltatta magát, az állam nem tehet úgy, mintha a nagy többség nem lenne védett (…) nem alkothatjuk az általános szabályokat azokra, akik nem oltatják be magukat

– tette hozzá a politikus.

Borítókép: Gulyás Gergely (Fotó: Mirkó István)

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2021/12/gulyas-gergely-hazank-ma-europa-egyik-legbiztonsagosabb-orszaga?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

Következő
Várakozásokon felüli eredményt hozott a kormány oltási kampánya