Bejegyzés kép

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő online sajtótájékoztató keretében számolt be a legfrissebb koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményekről, intézkedésekről.

Szerdán ismét ülést tartott a kormány. Az oltási programot értékeltük, 2 millió 608 ezer ember az első oltást megkapta már. Az egyetlen valódi, érdemi fegyver a vakcina. Érdemi enyhítést ez az első 2,5 millió beoltotthoz köthető lépés még nem jelent – közölte Gulyás Gergely.

 

Hozzátette, március 8-án szigorítottak a szabályokon, akkor 1 millióan kapták meg az első oltást, azóta ezt sikerült a két és félszeresére növelni. Azt remélik, hogy még ebben a hónapban 4 millió fölé tudják vinni az oltások számát.

Köszönet mindenkinek, aki regisztrál, a regisztráltak száma valamivel jelenleg 4 millió alatt van. Korábban

regisztráció nélkül került sor az egészségügyi dolgozók oltására, ha ezt hozzáadjuk, akkor az már 4,2 millió. Akkor van valaki biztonságban, ha beoltották

– fogalmazott.

Pedagógusok oltása jól halad. A Pfizernél az első oltás után már 80 százalék körüli a védettség. Arra kérik tanárokat, hogy legyenek tekintettel a szülőkre, és álljon vissza április 19-től az oktatás rendje. Az oktatási feladatok ellátását semmi nem tudja pótolni a személyes jelenlét nélkül.

Az újraindítással kapcsolatos intézkedések a fertőzés veszélyét nem növelik. A boltokban a tömeg csökkenhet is a hosszabb nyitva tartással. Kitoltuk a kijárásit 10 óráig, ez is segít – húzta alá.

Az újraindítás következő lépéséről akkor döntenek, ha elérjük a 3 millió beoltottat, ez 5-6 nap alatt teljesíthető.

Az üzletek, szolgáltatások, szállodák esetében a bértámogatás április teljes egészére megilleti őket. Bértámogatást 69 milliárd forintért igényeltek a eddig, ebből 66 milliárdot már ki is fizetett a kormány.

Kormány kérése: regisztráció fontosságát mindenki tartsa szem előtt. A legidősebb korosztálynál 90 százalék fölött van az oltottsági arány, 65 év felett gyakorlatilag mindenkit beoltottak.

Mi mindenki arra biztatunk, aki regisztrált, menjen el az oltásra. Azok, akik még nem regisztráltak, most tegyék meg, és szinte azonnal megkapják az oltást – jelentette ki.

Jelenlegi regisztrációs igényeket még ebben a hónapban képesek vagyunk kielégíteni. A kínaiakkal és oroszokkal kötött megállapodás miatt tudjuk ezt megtenni. Mindegyik vakcina véd a vírus ellen

– mondta Gulyás Gergely.

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint meg lehet bízni az AstraZeneca oltásban. Biztonságosabb, mintha nem adatnánk be az oltást. Az oltóanyagokról szóló negatív hírek mögött állnak üzleti érdekek is. A magyar hatóságok vizsgálatának eredménye legalább olyan pontos, mint az Európai Gyógyszerügynökségé – emelte ki.

Még idén tavasszal indul a Magyar falu program újabb lába,ami 2-10 millió forint között összeget jelent vállalkozásonként. Ez vissza nem térítendő összeg. Sokféle módon felhasználható, például gépekre és képzésekre is. A feltétele legalább egy lezárt üzleti év. Célja pedig, hogy segítsük a falusi munkahelyek megőrzését – fogalmazott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte, márciusban 78 ezer korábban regisztrált pedagógus kapott meghívót oltásra, és sorra került 34 ezer tanár. Április 3-ig

több mint 100 ezer pedagógust sikerült beoltani.

Arra a kérdésre, hogy mikor nyithatnak a szállodák és az edzőtermek kiemelte, a harmadik hullám csúcsán túl vagyunk. Korábban elmondtam: április végig a teraszokra ki lehet ülni. Ha az oltási program így halad, akkor ez tartható. A fitnesztermek még nem nyithatnak.

Védettségi igazolással lehet majd sporteseményre menni

A labdarúgó-mérkőzéseken való részvételről szóló újságírói felvetésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy válaszolt, a nyári Európa-bajnokságon is csak védettségi igazolvánnyal lehet majd nézőként részt venni. Addigra mindenkit be tudnak oltani.

Azt reméljük, hogy júniusra a járvány mögöttünk lesz – tette hozzá.

Van esély a szóbeli érettségikre

Az érettségikkel kapcsolatban elmondta, májusban írásbeli lesz, júniusban lehetnek szóbelik is. Addigra mindenkit be tudnak oltani, de az egészségügyi hatóságoknak döntést lehet hoznia, hogy a 18 év alatti személyek olthatók-e. A 16-18 év közötti korosztály veszélyeztetettsége csekély. Ennek ellenére mintegy 8 millió első oltás május végig rendelkezésre fog állni.

Petry Zsolt a német alkotmánybíróság véleményét mondta el a házasságról

Petry Zsolt kirúgásával kapcsolatban kifejtette, elsősorban Németországnak kell választ adni arra, hogy még jogállamról beszélünk-e ott.

Személyesen minden szavával egyetértek annak, amit Petry mondott. A vélemény nem szankcionálható. Nem volt szélsőséges vélemény. Az, amit Petry mondott, az a német alkotmánybíróság véleménye a házasságról. Jogállamban ilyenért büntetés nem járhat.

Az engedélyezett vakcinák mindegyikével oltanak

Folyamatosan növekszik a regisztráltak száma, ezért nehéz megmondani, hogy mikorra oltják be az összes regisztráltat. Ebben a hónapban akár a 4,4 millió beoltottat is elérhetjük. Pillanatnyilag 3 millió 950 ezer ember regisztrált. Belátható időn belül május végig be tudunk mindenkit oltani, aki TAJ-számmal rendelkezik.

Nem állítjuk le az oltást az AstrZenecával és nem módosítunk. 18 millió brit állampolgárt oltottak be, a vakcina maximálisan megfelel a követelményeknek. Senkinek sem kell félnie. Ezt is engedélyezték a magyar hatóságok – emelte ki.

Hozzátette, minden vakcina jól vizsgázik. Ezrelékekben mérhető akár a megbetegedés és a halálozás veszélye ahhoz képest, ha valaki nincs beoltva. Rendkívül hatékony az összes engedélyezett vakcina. Ha valaki mégis megbetegszik, a tünetek lényegesen enyhébbek lesznek.

A számok magukért beszélnek

Magyarország az unió legjobb harmadában van az elhalálozásban. Magyarország minden elhunytat jelent, míg más országok, ha egyéb betegség miatt hal meg az adott személy, akkor azt nem jelentik, hiába volt koronavírusos. A számok magukért beszélnek – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy a kormány gondolkozik-e azon, hogy – főleg az idősek miatt – egy e-mail címről több embert is lehessen regisztrálni, azt mondta, a nyugdíjasok nyomtatványon is regisztrálhatnak, ez a probléma nem áll fenn.

A tesztelési kapacitással kapcsolatban kijelentette, gyorsan tesztelnek és az eredmény is hamar elkészül, így ezen a gyakorlaton nem kell változtatni.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint az egészségügyi dolgozók között 267 fertőzöttet regisztráltak. Jelenleg 1827 fertőzött van intenzív osztályon, de ennél az adatnál fontos megjegyezni, hogy

az intenzíven kezeltek száma nem egyezik a lélegeztetőgépen lévőkével.

Arra az esetre, ha minden regisztráltat beoltanak és marad még vakcina, Gulyás Gergely ismét kiemelte: az oltás önkéntes! Kampányt is indítunk a regisztráció mellett. Sok közismert ember is vállalta, például Cseh László, Nagy Feró, Müller Cecília és Nagy Tímea – tette hozzá.

Majd a választók ítélkeznek az ellenzék felett

A baloldal oltásellenes, politikusaik mégis beadatják maguknak a vakcinát. Reméljük 1,5 hónap múlva túl leszünk az egész járványon és lesz majd idő arra, hogy mindenki kampányoljon. De most, amikor járványhelyzet van, az a magatartás, ami az embereket le akarja beszélni az oltásról, pánikot akar kelteni, az felelőtlenség. Ezzel nekik kell elszámolni. A választók majd megítélik az ellenzék magatartását – fogalmazott.

A DK által törölt vakcinaellenes petícióról Gulyás Gergely elmondta: törölték, de még nem állították le. Van, aki visszautasította a kínai vakcinát, és 1,5 hónappal később elhunyt. Ma Magyarországon 2,6 millió ember élvez védettséget az első oltás beadás után.

1,3 millió ember lenne életveszélyben, ha az ellenzékre hallgatunk, és nem szerzünk be keleti vakcinát.

– hangsúlyozta.

Júniusban visszatérhetünk a régi életmódunkhoz

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kijelentette, 2021-ben visszatérhetünk a régi életünkhöz. A maszkviselésről szóló korlátozásokat még nem tudni mikor lehet feloldani, de bízik benne, hogy május végére, június elejére visszakaphatjuk a régi életmódunkat.

Arról, hogy mikor lesz elérhető a CanSino és Covishield vakcina Magyarországon, azt mondta: attól függ milyen szerzősét tudnak kötni, és hogy engedélyezik-e. Az a jó, ha május végéig megérkeznek a vakcinák, bármelyikről is legyen szó.

A címlapfotó illusztráció.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/04/08/elo-gulyas-gergely-tajekoztatoja-a-kormany-legfrissebb-intezkedeseirol

Következő
Rekordmennyiségű oltást adtak be Magyarországon