Bejegyzés kép
Megduplázza a következő öt évben árbevételét a kaposvári húsüzem – jelentették be pénteken délelőtt a Kométa 99 Zrt. irodaházában tartott sajtótájékoztatón. Nagy István agrárminiszter elmondta: a nagy volumenű nemzetgazdasági beruházáshoz a kormány öt milliárdos támogatási lehetőséget kínál a kaposvári vállalatnak.

– Magyarország egyik legjelentősebb húsüzemű vállalata van Kaposváron és a várossal közös a céljuk, az élelmiszer-gazdaságot kívánjuk fejleszteni – kezdte a pénteki sajtótájékoztatót Szita Károly. Kaposvár polgármestere kiemelte: szeretnék, ha a jövőben is egészséges és minőségi hazai élelmiszer kerüljön az asztalra, ebben pedig a zászlóhajójuk a kaposvári húsüzem.

– Év végéig elérjük a hatvan milliárd forintos árbevételt és az a célunk, hogy az új fejlesztésekkel a következő öt évben megduplázzuk a kapacitásunkat – mondta el Giacomo Pedranzini, a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a 41 milliárd forint értékű beruházások révén több száz munkahelyet hoznak létre és a jövőben is szeretnének egészséges, megfizethető termékeket gyártani.

Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője pedig azt hangsúlyozta, hogy Kaposvár fejlődésének záloga az iparfejlesztés. – Több ipari parkokat építettünk, valamint a meglévő vállalkozásokat is próbáljuk segíteni, támogatni beruházásukat, aminek eredményeként tudtuk eljutni oda, hogy talán 100 éve nem tapasztalt jövedelemtermelő képesség növekedés tapasztalható – emelte ki az országgyűlési képviselő. A sajtótájékoztató előtt Szita Károly, Gelencsér Attila és Nagy István a kaposvári nagypiacon találkoztak a helyiekkel, ahol a Fidesz által indított „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” petícióhoz csatlakozókat várták.

Hazai terméket a magyarok asztalára

– A gazdaság fejlesztése egy komplex feladat, amelyhez Kaposváron minden adottság és lehetőség megvan – emelte ki Nagy István. Az agrárminiszter szerint van egy sikeresen működő, piacokkal rendelkező húsüzem, valamint a somogyi megyeszékhelyen található Magyra Agrár- és Élettudományi Egyetem egyik campusa, ahol az oktatás-kutatás állattenyésztési központját alakítják ki. A szakképzésben pedig hentes tanulókat, élelmiszeripari szakmunkásokat képeznek, ami biztosítja a munkaerő utánpótlását. – Örömmel hoztam a magyar kormány azon támogatási lehetőségeit, amellyel élhet a kaposvári húsüzem és akár öt milliárd forintos támogatásra tehet szert 50 százalékos intenzitás mellett – mondta el Nagy István. Felidézte: a koronavírus járvány alatt bebizonyosodott, meg kell teremteni, hogy hazai alapanyagból kell kiszolgálni az igényeket, ehhez viszont szükség van a kapacitások bővítésére.

A cikk a sonline.hu-n olvasható.

https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/hatalmas-fejlesztesek-indulnak-a-kometanal-megharomszorozzak-kapacitasukat-4392311/

Következő
Orbán Viktor: A politikai vezetők feladata, hogy felkészítsék a népüket a rá váró kihívásokra