Bejegyzés kép
A baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket, míg a kormánypártok továbbra is azért küzdenek, hogy megvédjék a magyar embereket az infláció káros hatásaitól – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában. Hollik István kifejtette, hogy a baloldal kormányzása idején sem segítette az embereket, sőt plusz terheket rakott a vállukra, hiszen nem védte meg őket az energiaárak növekedésétől, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, a válság kellős közepén vett el egyhavi bért az orvosoktól, a tanároktól és az egészségügyi dolgozóktól, valamint csökkentette a családtámogatásokat, és a csőd szélére juttatta az országot.

Európában és világszerte a nagy gazdasági növekedés mellett megjelent egy magasabb inflációs szint is, a Fidesz-KDNP-kormány pedig azt tűzte ki célul, hogy megvédje a magyar embereket az infláció káros hatásaitól.

– mondta Hollik István, hozzátéve:

ezért védik meg a „támadás alatt levő rezsicsökkentést”, valamint ezért szabnak gátat a benzinár-növekedésnek, ezért fagyasztották be a jelzáloghitelek kamatait, és ezért döntött úgy a kormány múlt héten, hogy hat plusz egy alapvető élelmiszer árát a tavaly októberi szintnek megfelelően szabályozza.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Eszerint – folytatta – a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó étolaj, a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej, a sertéscomb, valamint a csirkemell és -farhát ára nem kerülhet majd többe ugyanabban a boltban, mint tavaly október 15-én.

Ugyanakkor a baloldal egyik inflációcsökkentő, a magyar embereket védő intézkedést sem támogatta, sőt, támadja azokat – folytatta a kommunikációs igazgató.

Úgy értékelte: a baloldal álszent és képmutató politikát folytat, az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését követeli, holott ez már megtörtént, csak az eddigi áfacsökkenő intézkedéseket a baloldali képviselők nem szavazták meg a parlamentben. Kifejtette: a baloldal nem szavazta meg 2013-ban az élő és vágott sertés és félsertés áfájának 5 százalékra csökkentését, 2014-ben a marha-, a juh- és a kecskehúsét, 2015-ben a sertés tőkehús áfájának csökkentését, 2016-ban a baromfihús, a friss tej és a tojás áfájának a csökkentését, a 2017-ben a hal és sertésbelsőség, 2018-ban pedig a tejek áfacsökkentését.

Hangsúlyozta:

a baloldal kormányzása idején sem segítette az embereket, sőt plusz terheket rakott a vállukra, hiszen nem védte meg őket az energiaárak növekedésétől, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, a válság kellős közepén vett el egyhavi bért az orvosoktól, a tanároktól és az egészségügyi dolgozóktól, valamint csökkentette a családtámogatásokat, és a csőd szélére juttatta az országot.

„Mi a baloldallal ellentétben továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy segítsük a magyar embereket, és hogyha meg kell védeni az infláció káros hatásaitól őket úgy, hogy beleavatkozunk a piaci folyamatokba, akkor ha ideiglenesen is, de ezt meg fogjuk tenni” – jelentette ki Hollik István.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/01/17/hollik-a-baloldal-az-inflaciocsokkento-intezkedeseket-is-tamadja

Következő
Nagy István: A kormány intézkedései a magyar családokat szolgálják