Bejegyzés kép

Ma már a hivatalos adatok is igazolják, hogy meghaladta az egymilliót azoknak a száma, akik megkapták legalább az első adagot a védőoltásból. Muszáj sietni, mert ijesztően gyorsan terjed a vírus, óráról órára egyre több a beteg a kórházakban. A magyar lakosság mintegy tíz százaléka már megkapta a vakcinának legalább az első adagját, ezzel hazánk az Európai Unióban lakosságarányosan a második legjobban átoltott ország – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 Híradóban hétfőn.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott: Egyre több oltóanyag áll rendelkezésre, és eredményesnek látszik az a kormányzati hozzáállás, hogy több forrásból szerezzünk be vakcinákat. Az uniós átoltottsági arány hat százalékos, a magyar tíz.

 

Hazánkban már ötféle oltóanyagot tudunk hasznosítani a nyugati és keleti vakcinákkal,

májusig akár a 3,5 millió főt be tudunk oltani. Az EU-ban egyedül Málta előz meg minket, ez is a magyar kormány hozzáállásának helyességét mutatja, de ha azt is nézzük, hogy milyen ütemben érkeznek az oltóanyagok, akár az első helyet is átvehetjük.

Dömötör Csaba hangsúlyozta a regisztráció fontosságát is, arra kér mindenkit, hogy regisztráljon a Vakcinainfo.gov.hu honlapon.

A harmadik hullám a mutációk megjelenése miatt erősebb, de ezzel szemben áll az oltási program, melynek keretében, ha elérjük a 60 év fölöttiek és a krónikus betegek beoltását, akkor nagy lépést teszünk előre, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt az időszakot.

Egy éve még az volt a kérdés, hogy lesz-e elég lélegeztetőgép, hazánk pedig az önellátás felé tett azóta is lépéseket a védőeszközök területén is. Az államtitkár elmondta:

A legfontosabb kérdés, hogy legyen elég védőfelszerelés és lélegeztetőgép, illetve vakcina. Az oltások tekintetében nem várunk Brüsszelre, hanem lépünk

– hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Az államtitkár leszögezte: Magyarországon megvan a kellő szaktudás ahhoz, hogy megállapítsák, mely hatóanyagok használhatók, így a magyar szakemberek véleménye mérvadó a vakcinák tekintetében is.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/koronavirus/cikk/2021/03/08/mar-minden-tizedik-magyar-megkapta-a-vedooltast?source=hirkereso

Következő
Minden, amit a hétfőtől érvényes szigorításokról tudni kell