Bejegyzés kép

A közelmúltban egy, a baloldali összefogás által rendelt közvéleménykutatás az ellenzékre lesújtóan rossz eredményeket közölt.

14 százalékos kormánypárti előnyt mutat a baloldal által megrendelt Iránytű Intézet közvélemény-kutatása.

A teljes lakosságra nézve jelenleg a kormánypárt 46, míg az ellenzéki összefogás 32 százalékon áll. A kormány maradását a válaszadók 52 százaléka szeretné, és csak 43 százalék váltana.

A Márki-Zay Péter nevével fémjelzett összefogás a teljes lakosságon belül még egyharmados támogatottsággal sem bír.

Az eredmény vélhetően annak ”köszönhető”, hogy közös miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter valamennyi népszerű intézkedésnek – a rezsicsökkentéstől a gyermekvédelmi törvényig nekiment.

A “kapitány ”naponta tesz tömegeket sértő nyilatkozatokat, ostobának, egyszerűnek, tudatlannak, aberráltnak nevezi a politikai ellenfeleit és azokat az embereket, akiket meg akar győzni, hogy rá szavazzanak. Becsmérlő jelzőket használ, még a saját szövetségeseit is bírálja, hazaárulózza.

Egyre többen gondolják úgy, hogy cserére lesz szükség, hiszen senki nem gondolhatja komolyan, hogy így érdemes nekifutni egy választásnak.

Teljesen mindegy azonban, hogy ki ül a „kapitányi” székben, mindenki Gyurcsány kottájából játszik, a baloldalon Feri a főnök.

A mi dolgunk pedig az, hogy megőrizzük, tovább növeljük a jelenlegi előnyt, hogy Magyarország továbbra is előre menjen és ne hátra.

Gelencsér Attila

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője

 

 

 

 

Következő
2022 a szociális és kulturális béremelések éve lesz