Bejegyzés kép
Minden eddiginél nagyobb összeget, több mint 3200 milliárd forintot fordít jövőre a kormány a családtámogatásokra, ami nagyjából 15 százalékkal több, mint az idén. Ezzel arányaiban Magyarország költi a legtöbbet a családok támogatására az Európai Unióban. Közben az év végéig meghosszabbították a falusi csok igénylési határidejét, így az további fél évig elérhető lesz csaknem 2700 településen – számolt be az M1 Híradója.

Már több mint 1200 kistelepülésen nőtt a népességszám. Ennek egyik oka, hogy 2019 óta a kormány falusi csokkal segíti a helyben maradást és az életkörülmények javulását. Az elmúlt két évben több mint 31 ezer család igényelte a támogatást, 170 milliárd forint értékben.

A falusi csok támogatási rendszerében csaknem 2700 helység vehetett részt, ezek olyan ötezer fősnél kisebb települések, amelyeken korábban folyamatosan csökkent a lakosság száma.

A program mindvégig nagyon népszerű volt, hiszen az igénylők – gyermekvállalástól függően – akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphattak.

Ezeket új vagy használt ingatlan vásárlására és lakásfelújításra is fordíthatták. Az eredeti tervek szerint június 30-án befejeződött volna a falusi csok, az elért eredmények miatt azonban a kormány év végéig meghosszabbította.

Majdnem a harmadára csökkent a népességfogyás, de még mindig fogy a népesség a kistelepüléseken, és részben a falusi csok sikerének köszönhetően, illetve eredményességének köszönhetően, részben pedig ennek a ténynek a birtokában, miszerint a kistelepülések egy jelentős részénél még mindig csökken a népességszám, a kormány úgy döntött, hogy egyelőre december 31-ig, de meghosszabbítja a falusi csok igénylésének lehetőségét” – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos.

A kormány 2010 óta kiemelt figyelmet fordít a családokra, évről évre egyre több és magasabb összegű támogatást igényelhetnek. Ezek közé tartozik:

  • a csok új vagy használt ingatlan vásárlására, illetve bővítésére;
  • a gyermeket tervezők igényelhetik a babaváró hitelt;
  • a nagycsaládosok kedvezményt kapnak autóvásárlásra, emellett otthonfelújítási támogatás és kedvezményes kamatozású lakásfelújítási hitel is támogatja a gyermeket nevelőket.

A családtámogatási rendszernek része, hogy a fiatalok és a családosok adókedvezményekkel élhetnek. A 25 év alattiaknak és a sokgyermekes édesanyáknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Családi adókedvezményre pedig valamennyi gyermeket nevelő szülő jogosult.

A kormány továbbra is fenntartja a családtámogatások rendszerét. A jövő évi költségvetés 3200 milliárd forintot fordít családtámogatásokra, ami 450 milliárd forinttal haladja meg az idei összeget. Ezzel arányaiban Magyarország költi a legtöbbet a családok támogatására az unióban.

A címlapfotó illusztráció.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/06/08/minden-eddiginel-nagyobb-osszeget-fordit-jovore-a-csaladtamogatasokra-a-kormany

Következő
A háborús válság ellenére marad a rezsicsökkentés, amivel már 2600 milliárd forintot spórolhattak a magyar családok