Bejegyzés kép

A kormány tavaly a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként 280 ezer munkáltatón keresztül mintegy 1,5 millió munkavállalónak nyújtott támogatást – mondta a Demokratának adott, szerdán megjelent interjúban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor hozzátette, ennek is köszönhető, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány ellenére is 300 ezer alatt maradt az álláskeresők száma, a munkanélküliségi ráta pedig az egyik legalacsonyabb a kontinensen.

 

Kiemelte, ebből a szempontból európai mércével mérve Németország, Lengyelország, Csehország és Málta mellett Magyarország bizonyult a legsikeresebbnek a vírusválság kezelésében. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint

több mint 4,5 millió ember dolgozik Magyarországon.

Az államtitkár felidézte, hogy a legnehezebb időszak, amikor a vírus sokkolta a munkaerőpiacot, 2020 tavasz végére, nyár elejére tehető, akkor a mostaninál 150 ezerrel, 4 370 000-re csökkent a foglalkoztatottak száma.

A foglalkoztatási szint a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek köszönhetően azonban nyár végétől folyamatosan emelkedni kezdett, és decemberre a munkában állók száma újra elérte a 4,5 milliót. Ez a mutató pedig a szezonalitás hatására tavasszal tovább emelkedhet, a mezőgazdasági munkák és a kültéri építkezések indulása miatt – mondta Bodó Sándor.

A kormány által 2021-ben tervezett 3000 milliárd forint értékű állami, főként építőipari beruházásokról az államtitkár elmondta, hogy azért az építőipari beruházás-támogatás a fő irány, mert ez egy gyors reagálású ágazat, amely azonnal tud munkahelyeket teremteni.

Ugyanakkor a kutatás-fejlesztést szolgáló befektetésekre is felhívta a figyelmet, amelyek akár már a közeljövőben többszörösen is megtérülhetnek. Ezért indították újra januártól a fejlesztőmérnökök, kutatók, informatikusok célzott bértámogatási programját, amelyre február 8-ig várják az igényléseket.

A gazdaság újraindításához nélkülözhetetlenek a magas hozzáadott értéket teremtő, tehetséges és kreatív szakemberek

– fogalmazott az államtitkár.

Bodó Sándor arra kérdésre, hogy mi a legfontosabb eltérés a szocialista kormány 2008/2009-es válságkezelése, és a Fidesz-KDNP vezetésű kabinet mostani gazdasági intézkedései között, elmondta, hogy a baloldali kormányok adóemeléseket, megszorításokat hajtottak végre, elvettek egy havi bért és nyugdíjat, 2010-re pedig körülbelül egymillió magyar embernek nem volt munkája.

Ezzel szemben a mostani kormány a munkahelyek megőrzését, ezen keresztül a gazdaság talpra állítását tartja kulcsfontosságúnak. Ezért döntöttek úgy, hogy segélyezés helyett a munkahelyek védelmével, újak teremtésével, a beruházások ösztönzésével őrizik meg a munkaalapú társadalom és gazdaság kiépítésében az elmúlt évtizedben elért eredményeket – jelentette ki az államtitkár.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2021/02/03/munkavallalok-millioinak-segitett-a-kormany

Következő
Szabadon eldönthető a hitelmoratórium folytatása