Bejegyzés kép
Magyarország első női köztársasági elnökeként is a magyar családokért dolgozna a jövőben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter – nyilatkozta a közmédiának a politikus.

Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek.

Novák Katalin kedden a közmédiának nyilatkozva azt mondta: a köztársaságielnök-jelöltségre való megtisztelő felkérést köszönettel elfogadja. Kiemelte, hogy számára a magyar családok, a magyar gyermekek a legfontosabbak, s a jövőben is értük fog dolgozni.

Kitért arra is, hogy az előtte álló feladathoz támaszt nyújtó családjából és istenhitéből merít majd erőt. Novák Katalin azt mondta: ha megválasztják, akkor Magyarország első női köztársasági elnökeként Magyarországot fogja képviselni, és igyekszik az egész nemzetet megjeleníteni.

Kiemelte, hogy Áder János jelenlegi államfő élen járt a teremtett világ védelmében.

Novák Katalin hangsúlyozta: számára is nagyon fontos, hogy a földet gyermekeinknek, unokáinknak jobb állapotban adjuk vissza, mint ahogy mi azt megkaptuk.

Ehhez viszont – mint megjegyezte – kellenek gyermekek és unokák

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/12/21/novak-katalin-a-jovoben-is-a-magyar-csaladokert-fogok-dolgozni

Következő
A baloldal migránsok százezreit engedné be Magyarországra